DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Verstappen még mindig elég indulatos”

Dühös volt a szombati kvalifikáció után csapatára Max Verstappen, a viselkedése pedig jól mutatja, hogy a holland továbbra is eléggé temperamentumos tud lenni Martin Brundle szerint.

Bár a pole-pozícióból indulhatott volna, utolsó körét már nem fejezhette be a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén Max Verstappen, miután versenygépéből kifogyott volna az üzemanyag. Az eset után a címvédő kifejezetten ideges volt, csalódottságát pedig a sajtó képviselői előtt sem rejtegette.

A korábbi F1-es pilóta, Martin Brundle szerint ez tökéletesen megmutatja, hogy Verstappen hiába vált a korábbinál higgadtabbá, valójában még mindig eléggé indulatos tud lenni.



„Max Verstappennek a pole pozícióban kellett volna lennie, de a Q3 utolsó perceiben kint maradt a pályán, ami azt jelentette, hogy két kanyarral a cél előtt kénytelen volt feladni az utolsó körét, hogy legyen elég üzemanyaga a kötelező ellenőrző vizsgálatokra. Egy rendkívül elégedetlen bajnoki éllovast láttunk, gondolatait pedig a csapattal is közölte, nem is akárhogyan. A nyugodt és higgadt 2022-es Max 2.0 a felszíne alatt még mindig nagyon indulatos” - írta Brundle a Sky Sports verseny utáni rovatában.

A sportcsatorna szakértője szerint ettől függetlenül a holland versenyző még így is könnyedén megszerezheti pályafutása második világbajnoki címét.

„Igazából az én meglátásom szerint, függetlenül attól, hogy mennyire fáj neki egy elvesztett pole-pozíció és egy potenciális győzelem, eközben elkerülhetetlenül tart második bajnoki címe felé” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: