DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Az eső felnagyította a problémáinkat

Hiába volt az edzéseken biztató tempója a Mercedesnek, a hétszeres F1-es világbajnok szerint az esőben még inkább kijöttek a hiányosságaik. Azt is elmondta, minek szólt a futam eleji ingerült rádiózása.

Lewis Hamilton a harmadik helyről startolhatott a Formula-1-es Szingapúri Nagydíjon, ráadásul minimális különbséggel maradt el az időmérőn az első két helyezettől. Az esős rajtnál azonban rögtön pozíciót veszített Carlos Sainzcal szemben, akit ugyanakkor a futam jó részében üldözni tudott. Aztán viszont jött a hiba a brittől: belecsúszott a falba, amely után végül csak kilencedikként látta meg a kockás zászlót.

A hétszeres világbajnok a leintés után bocsánatot kért csapatától a hibáért, de később azt is hozzátette, nem fogja emiatt ostorozni magát – emellett pedig arra is rávilágított, hogy a vizes aszfalton kevésbé tűnt versenyképesnek a Mercedes:

hamilton-mercedes-szingapur-2022



„Nem fogom büntetni magam egy hibáért, szerintem mindenki számára trükkösek voltak a körülmények” – mondta el Hamilton. „Úgy gondolom, bármi is az, de az autónk problémáit felnagyította az eső. Nagyon-nagyon nehéz vezetni ezt az autót esőben. Egyértelműen voltak pillanatok a hétvégén, amikor nem volt annyira rossz az autó. Úgyhogy voltak pozitívumok, csak kár, hogy nem tudtunk igazán sok pontot szerezni a csapatnak.”

A futam elején hallhattunk egy kissé ingerült rádiózást is Hamiltontól, amelyben azt mondta a csapatának, hogy legközelebb hallgassanak rá a gumiválasztást illetően. Mint később elmondta, a 37 éves pilóta egy már bekoptatott intermediate gumit preferált volna a végül felrakott vadonatúj szett helyett, mivel szerinte eleve nehezen tudják működési tartományba melegíteni az abroncsokat:

„Több körbe telt, mire a gumik rendesen felmelegedtek, mivel valamilyen oknál fogva mi nem tudjuk ezt olyan gyorsan megtenni, mint mások. Igaz ez vizes és száraz pályára is, és nem pontosan értjük, hogy miért.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: