DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Raikkönen rengeteg világbajnoki címet nyerhetett volna”

Sokak kedvence lett egyéni stílusa miatt a finn Jégember, de a bajnoki elsőséget, kiemelkedő képességei ellenére csak egyszer nyerte el. Pedig ha máshogy áll hozzá, sokkal több is lehetett volna.

Rengetegen gondolják úgy, hogy Kimi Raikkönennek nem sikerült igazán kihoznia Formula-1-es pályafutásából azt, ami tehetsége alapján benne volt. 2007-ben ugyan felért a csúcsra, de ennél valószínűleg jóval több volt benne. És nem is feltétlenül azért, mert 2003-ban és két évvel később is ezüstérmes lett a McLarennel, hanem mert hiányzott belőle valami, ami például Fernando Alonsóban és Lewis Hamiltonban is megvan.

Marc Priestley egykor Raikkönen mellett dolgozott a McLaren szerelőjeként, egészen közelről megismerte a Jégembert. A szakember úgy véli, ha a finn zsenit nem kizárólag az autó vezetése érdekli, hanem kiteljesedett pilótaként tölti el két évtizedét a száguldó cirkuszban, akkor közel sem csak egyetlen bajnoki címmel fejezte volna be.

Raikkönent csak a vezetés érdekelte a Formula-1-ben, semmi más


„Amikor olyan napra ébredt, akkor egy körön Kimi volt a leggyorsabb a mezőnyben. Ő azonban messze volt attól, hogy tökéletesen kiteljesedett versenyzőnek nevezhessük. Nyert egy világbajnoki címet, azt senki nem veheti el tőle, de csak egyet nyert végül” – ecsetelte véleményét Priestley a Pit Stop podcastjében.

„Megingathatatlanul hiszek abban, hogy ha az autóversenyzés minden vezetésen kívüli szegmensében is olyan eltökélt és alázatos lett volna, mint például egy Lewis Hamilton, akkor jóval több világbajnoki címet nyerhetett volna. De sajnos a többihez nem fűlött a foga.”

„Simán rendelkezett akkora hatalmas tehetséggel, mint Lewis, mindent ki tudott hozni az autóból. Úgy vélem, Fernando Alonso is pontosan ugyanilyen, ők ketten Lewisszal egészen más irányt vettek, a Formula-1-et körülvevő dolgokkal és az apró részletekkel is foglalkoztak, nemcsak a vezetéssel.”

„Kimi imádott a volán mögött ülni és versenyautót vezetni, de minden mást gyűlölt, ami ezt körülölelte. Ki nem állhatta a körítést, kizárólag vezetni akart” – tette hozzá Priesley.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: