DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Doohant motiválják az F1-es pletykák

Az első teljes Formula-2-es szezonját töltő ausztrált is szóba hozták az Alpine megüresedett ülésével kapcsolatban, de a fiatal versenyző állítja: nem érez magán nyomást emiatt.

Jack Doohan tavaly másodikként végzett a Formula-3-ban, idén pedig erősen szerepel újoncként a Formula-2-ben is: az Abu Dhabiban esedékes idényzárót megelőzően a negyedik helyen áll, miközben szerzett már három győzelmet és pole-pozíciót.

Mivel Oscar Piastri McLarenhez igazolása után ő lett a legelőkelőbb helyen álló Alpine-akadémista, az ausztrál neve is felmerült a Fernando Alonso távozásával megüresedett F1-es ülésre. Laurent Rossi, a franciák vezérigazgatója szerint jól időzített Doohan a formájával, bár arról is beszélt, hogy elsőre inkább kölcsönadnák egy másik csapatnak, ahol tapasztalatot gyűjthet – ahogy azt Piastrival is tervezték.

doohan-f2-dppi



Mindenesetre a hírek szerint az ötszörös motoros világbajnok Mick Doohan fia is autóba ül az Alpine hungaroringi tesztjén a napokban, amelyen a csapat felmérheti a potenciális jelölteket (akik között állítólag Nyck de Vries és Antonio Giovinazzi is szerepel még). Doohant ugyanakkor nem különösebben izgatják a pletykák, bár azt elismerte, hogy motiválják a jó szereplésben:

„Hogy őszinte legyek, örülök neki, mert vannak beszélgetések és nyilván jól akarok teljesíteni, ez egyértelmű” – idézi a fiatal versenyzőt a Motorsport. „Úgyhogy ez motivációt jelent számomra, hogy keményen dolgozzak. Nem arról van szó, hogy amúgy ne ezt tenném, de így tudom, hogy meg kell mutatnom az érettségemet, hogy milyen a fejem és azt, hogy képes vagyok összerakni magam. Ha nincs esély az első helyre, akkor meg kell szerezni a negyedik helyet egy negyedik helyre alkalmas autóval. Nem igazán vagyok nyomás alatt, úgyhogy csak élvezem, amit csinálok, és imádom ezt.”

„Nyilvánvalóan jó időszak ez arra, hogy jól teljesítsek, de ez bármelyik időszakról elmondható függetlenül attól, mi zajlik. Egyértelmű, hogy sok minden történik, de igazából próbálok nem nagyon belefolyni ebbe, igyekszem arra koncentrálni, amit irányítani tudok, és ez az autóm, a csapatom, ezen kívül pedig nem igazán aggódom a dolgok miatt jelenleg. Csak próbálok jó eredményeket szerezni, jó teljesítményt nyújtani és megmutatni, mire vagyunk képesek. Végső soron meglátjuk, mi történik év végén, de pillanatnyilag imádom a Formula-2-t.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: