DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. február 4. szombat
F1

Az Aston Martin bízik Vettel képességeiben

Nem érzi úgy az Aston Martin csapatfőnöke, hogy Sebastian Vettel egy búcsú turnén lenne. Mike Krack szerint a német pilótában és az autóban is kellő potenciál van a folytatásra nézve.

Nem az idei a legjobb szezonja Sebastian Vettelnek, aki a Magyar Nagydíj hetében erősítette meg, hogy az év végén befejezi F1-es pályafutását. Bár az utóbbi években a négyszeres világbajnok már nem volt igazán jó formában, 2020-ban és 2021-ben is sikerült dobogóra állnia.

Ebben az esztendőben erre még nem volt példa, ezzel viszont egy hosszú sorozat szakadhatna meg, miután korábban Vettel minden egyes teljes szezonjában összegyűjtött legalább egy dobogós helyet. Mike Krack úgy érzi, pilótájuknak még lesz a lehetősége arra, hogy felállhasson a pódiumra, így nem aggódik túlságosan emiatt.



„Nem mondanám azt, hogy búcsú turnén vagyunk. Nem gondolkodunk azon, hogy ez az utolsó hónap, vagy az utolsó év, hogy bizonyos dolgokat csináljunk. Abu Dhabiban biztosan lesz egy búcsúztatásunk, de addig nem igazán jár a fejünkben, hogy most körbejárjuk a világot, és ott mindig éppen azaz utolsó alkalom. Egyáltalán nem” – mondta el az Aston Martin csapatfőnöke RacingNews365-nek.

A szakember szerint jön néhány olyan pálya a naptárban, melyek kedvezhetnek az autójuknak, és ahol Vettel is jobban érezheti magát.

„Úgy gondolom, hogy van még néhány olyan versenyünk, ahol az autó versenyképesebb lesz, és láthattátok, hogy bizonyos esetekben megvolt a potenciál, hogy a Q3-ba kerüljünk. Szóval megvan a lehetőségünk és azt hiszem, ez biztató a következő futamokra nézve is. Szingapúr mindig is egy olyan pálya volt, ahol Sebastian nagyon-nagyon jól teljesített, szóval nagy reményeink vannak, hogy valami jót érünk el vele mostantól a végéig” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: