DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Kvjat még nem tett le az F1-es visszatérésről

A Red Bull korábbi pártfogoltja sok honfitársához hasonlóan az orosz–ukrán konfliktus miatt került nehéz helyzetbe, most azonban elárulta, hogy a későbbiekben nem látja akadályát a visszatérésnek.

Az FIA a februárban kirobbant fegyveres konfliktust követően arról határozott, hogy az orosz nemzetiségű versenyzők egyéb lehetőségek hiányában a Szövetség zászlaja alatt (tehát semleges színekben) versenyezhetnek az FIA égisze alá tartozó sorozatokban. A korábban 110 Formula-1-es nagydíjon rajthoz álló Danyiil Kvjat azonban megtagadta ezt a lehetőséget, ezért az idei szezonban egyetlen FIA-sorozatban sem versenyzett, júliusban azonban debütált az amerikai NASCAR szériában.. Az orosz pilóta legutóbb a monzai paddockban tette tiszteletét, ahol a jelenleg versenyzőt kereső Alpine motorhome-jában is lencsevégre kapták. A franciák azonban cáfolták, hogy az orosz versenyző is esélyes lenne Fernando Alonso üresen maradt ülésére, Kvjat egyszerűen korábbi munkatársait látogatta meg, hiszen tavaly még az Alpine fejlesztőpilótájaként dolgozott Enstone-ban. A látogatás kapcsán azonban szóba került az esetleges visszatérés a királykategóriába, ami Kvjat szerint egyáltalán nem lehetetlen. 

„Soha ne mondd, hogy soha. Jelenleg fogalmazzunk úgy, hogy nem a legmegfelelőbb az időzítés a visszatéréshez, a jövőben azonban remélhetőleg ismét foglalkozhatunk majd ezzel a kérdéssel. Most a NASCAR-ban versenyzem, ahol nem volt semmilyen probléma, és szívesen látnak. A tervek szerint részt veszek még néhány versenyen az idei szezonban” – idézi az orosz pilótát a Motorsport.com.



„Boldog vagyok ott, mert mindig is szerettem volna kipróbálni magam a NASCAR-ban, ebből a szempontból egy kisebb álmom teljesült ezzel. Természetesen sok időt és munkát igényel, hogy a csúcsra érj, de türelmes vagyok, és ott meglehetősen hosszú egy versenyző karrierje, szóval kíváncsian várom, hogy mire jutok a szériában. Az F1 azonban különös helyet foglal el a szívemben, és egy nap talán ismét beszélhetünk róla, hiszen fiatal vagyok még” – ecsetelte a 28 éves Kvjat. „Néhányan már megmutatták, hogy lehetséges jól szerepelni egy kisebb szünetet követően is.”

„Nyitott vagyok, és véleményem szerint Európában és az Egyesült Államokban is szívesen látnának a legtöbb kategóriában. Nyilvánvalóan volt egy időszak, amikor minden sokkal feszültebb volt, de ez már kevésbé jellemző. Mindazonáltal sajnos egy kicsit visszavetette a tárgyalásokat. Meglátjuk, hogy mi sül ki ebből 2023-ra, de szerencsére vannak lehetőségeim, a nemzetiségem miatt pedig véleményem szerint nem ér hátrány majd.”

Kvjat egyik legnagyobb segítője a kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkező Nicolas Todt lehet, aki számos F1-es versenyző menedzseri teendőit látta el az elmúlt két évtizedben, jelenleg pedig Charles Leclerc ügyeit is intézi. „Nagyra értékelem őt, és nagyon szeretek vele dolgozni. Természetesen neki is nehéz, hiszen rengeteg apró részletet kell figyelembe vennie, de az ő jelenléte egyértelműen nagy segítség számomra. Mindazonáltal nekem is megvannak a saját kontakjaim, hiszen nagyszerű kapcsolatot építettem ki az emberekkel a paddockban. De ahogy említettem, az időzítés kulcsfontosságú” – zárta gondolatait a Red Bull korábbi versenyzője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: