DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Így magyarázza a Red Bull, miért kedvez egyre kevésbé Pereznek az autó

Az RB18 szezon közbeni változásával a mexikói számára egyre nehezebb megfelelő beállítást találni, de a fejlesztés nem azért halad ebbe az irányba, hogy Verstappennek kedvezzen – mondta el a csapat technikai igazgatója.

Sergio Perez teljesítménye a 2022-es szezon egyik talánya, legalábbis egy felületes szemlélő számára. A mexikói versenyző a szezon elején Max Verstappen tempóját hozta, időnként le is győzve a csapattársat: gondoljunk a rajtelsőségre Szaúd-Arábiában vagy a futamgyőzelemre Monte-Carlóban. Furcsa módon ahogyan a Red Bull egyre dominánsabb lett, Perez teljesítménye egyre inkább hanyatlott: Max Verstappen öt verseny óta tartó győzelmi szériája során nemhogy a csapattárs szintjét nem tudta hozni, de rivális istállók is megelőzték, a második helyezést is csak egyszer szerezte meg mögötte. A dobogók aránya is beszédes: öt pódium az első nyolc versenyen, kettő az azóta eltelt nyolcon.

Hogy a háttérben milyen okok eredményeként esett vissza Perez, arról ő maga beszélt több alkalommal is: a szezonközi fejlesztés az autó karakterisztikáját vezetési stílusának kedvezőtlen irányba vitte el, mivel ő az alulkormányzott autót preferálja, az RB18 pedig egyre inkább a túlkormányzottság felé halad – erre mondják a rossz nyelvek, hogy a Red Bull szándékosan Verstappenre fejleszti konstrukcióját. A mexikói a Belga Nagydíj után még azt is lenyilatkozta, hogy eltérő beállításokat szeretne a Red Bulltól, amelyek jobban kedveznek számára. De hogyan látja a csapat egyik vezető mérnöke Perez helyzetét?



„Több tényező játszik szerepet, de az elsődleges egyértelműen az autó egyensúlya és az autóba vetett bizalom a szezon elejéhez képest. Akkoriban az autó egyensúlya egy kicsit jobban kedvezett neki és kicsit kevésbé Maxnak” – mondta a The Race lap szerint Pierre Wache, a Red Bull technikai igazgatója. „A szezon során autóba fektetett fejlesztési potenciál eltávolodott ettől. Így a helyes beállítás megtalálása bonyolulttá vált számára, ezáltal nehezebben jön a magabiztosság, amellyel legyőzhetné Maxot, vagy legalább harcolni tudna vele.”

„Az egyik aspektus az autó tömege, amely az autó beállításának része” – magyarázta Wache, hogy a szezon elején túlsúlyos Red Bull a fejlesztéseknek köszönhetően karcsúbb lett, ez pedig nagyobb mozgásteret biztosít a tömegelosztásnak. „A szezon elején nem volt lehetőségünk arra, hogy mozgassuk a tömeget. Az azóta történt átcsoportosítás Maxnak kedvezett, aki meglátásom szerint bármilyen autót képes vezetni. Most annak kell megtalálni a módját, hogy Sergiónak megfelelő autót adjunk, amellyel képes teljesíteni.”

Wache hangsúlyozta, az említett fejlesztési irány oka nem az, hogy tudatosan a Red Bull egyik versenyzőjének kedvezzen. Egyszerűen az autó alapjellemzőiből fakadóan ezzel a fejlesztési iránnyal nyerhető ki a legtöbb teljesítmény. Azzal pedig, ha Perez számára könnyebben vezethető autót akarnak beállítani, a teljesítményből kell áldozniuk: „Normál esetben teljesítményt fogsz veszteni annak érdekében, hogy az autó egyensúlya jobb legyen. Nem sokat, de ebbe az irányba fog elmozdulni” – mondta a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: