DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

A Mercedest meglepte a Ferrari tempója Monzában

A Mercedes csapatának két versenyzője a harmadik és az ötödik helyen fejezte be az Olasz Nagydíjat. A dobogón végző George Russellt igencsak meglepte a Ferrari jó vasárnapi tempója.

Charles Leclerc szerezte meg a pole-pozíciót szombaton Monzában, azonban ezúttal sem tudta győzelemre váltani rajtelsőségét, hiszen ismét Max Verstappen győzött, már zsinórban ötödik alkalommal. Azonban a Ferrari versenyen mutatott tempója ezúttal nem volt olyan rossz, mint a korábbi versenyeken.

Leclerc a győzelem elvesztése ellenére kényelmesen futott be a második helyen, míg a motorbüntetése miatt csak a 18. helyről rajtoló Carlos Sainz egészen a negyedik pozícióig tudott visszakapaszkodni. A Mercedes dobogós pilótáját meglepte a Ferrari szokatlan vasárnapi tempója.



„Fantasztikus dolog Monzában a dobogón állni és talán ez az egyik bakancslistás dolog egy F1-es pilóta életében, hogy itt a dobogó tetején állhasson, libabőrös érzés volt” – kezdte Russell a Sky Sports-nak.

„Ugyanakkor nem ez volt a legjobb versenyünk idén. Az első szabadedzést követően sok tempót veszítettünk, és fogalmunk sincs, hogy hol, ráadásul az autót sem volt túl jó vezetni. Leginkább azonban a Ferrari tempója lepett meg bennünket” – ismerte el George Russell.

„Arra számítottunk, hogy Max és a Red Bull a hetedik helyről is esélyes lesz, akárcsak a korábbi hasonló alkalmakkor, de a Ferrari sebessége meglepetésként ért bennünket, ezért esélyünk sem volt harcba szállni a második pozícióért. Az első 20 körben még látótávolságban is voltak, de aztán felraktuk a kemény keverékeket, amin már nem tudtuk felvenni velük a versenyt.

A Mercedes a konstruktőri pontversenyben valóban látótávolságban van még a Ferrarihoz képest, azonban acélos hajrára lesz szükségük, hogy ledolgozzák 35 pontos hátrányukat a hátralévő hat futamon.

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: