DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Perez: Káosz volt az első körben

Sergio Perez szerezte meg a második helyet a Formula-1-es Belga Nagydíjon. A Red Bull pilótája sokat vesztett a rajtnál, de pár kanyarral később javította hibáját.

A mexikói pilóta futott be másodikként a tizennegyedik helyről győzelmet arató Max Verstappen mögött a belga futamon. Perez többet szeretett volna elérni, de érezte, hogy csapattársa ellen ma nem volt esélye, annak ellenére sem, hogy az első sorból rajtolhatott.

„Igen, elégedett vagyok, többet reméltem ma, jó lehetőségem volt, de Max egyszerűen csak repült és érinthetetlen volt. Főként az első szakasz volt nehéz a gumik kopása miatt, de nagyon erős eredmény a csapatnak és sok pontot tudtunk szerezni, ami nagyon fontos és megyünk tovább előre” – mondta a mexikói.



A 32 éves pilóta a második helyről az ötödikig esett vissza a rajtnál, azonban gyorsan visszakerült az eredeti pozíciójába Lewis Hamilton és Fernando Alonso ütközésének köszönhetően. „Egy kicsit káosz volt az első körben, nagyon rosszul rajtoltam, vesztettem pár helyet, de sikerült visszaszereznem őket az ötödik kanyarig. Nagyon hektikus első kör volt és sok volt a koccanás” – zárta gondolatait a Red Bull versenyzője.

Sergio Perez újabb dobogós helyezésével Charles Leclerc elé került a ponttáblán, így a második helyen áll csapattársa, Verstappen mögött, azonban lemaradása közel 100 pont.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: