DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
F1

Felemás napon vannak túl a Red Bull versenyzői

Max Verstappen elégedett az RB18 eddigi teljesítményével a spái aszfaltcsíkon, miközben Sergio Perezt hidraulikus probléma hátráltatta, ezért szerinte a mai eredmények nem reprezentatívak.

A világbajnoki címvédő meggyőző fölénnyel zárta az élen a pénteki második szabadedzést Belgiumban, hiszen bő nyolc tizedmásodperccel előzte meg Charles Leclerc-t. Verstappen szerint az autó már az első körök alatt  is remekül működött, ami biztató a vasárnapi versenyre nézve, amelyet a holland új motorelemek használata miatt a mezőny végéről lesz kénytelen megkezdeni.

„Az autó rögtön remekül működött, amint kimentünk a pályára. Természetesen ilyenkor mindig vannak apróbb dolgok az egyensúllyal kapcsolatban, amelyek finomhangolásra várnak, de már az első köreimben jól éreztem magam az autóban. A köridők is ezt támasztják alá, ami mindenképp pozitívum. Szerettem volna egy kicsit többet menni, ennek ellenére ez egy jó kezdet volt ma” – idézi Verstappent az F1 hivatalos weboldala.



Csapattársa, Perez számára azonban nem alakult ilyen gördülékenyen a pénteki edzésnap, hiszen mindkét gyakorláson a tizedik helyen végzett, miközben egy hidraulikus probléma is hátráltatta: „Nem volt szerencsénk a körülményekkel. Rossz időben voltunk kint a pályán, különösen az utolsó gyorskörön a lágy gumikon, amikor már nedves volt az aszfalt. Ilyenkor nagyon könnyű elveszíteni az egyensúlyt a vizes részeken, így pedig nehéz információt gyűjteni. Véleményem szerint versenyképesek vagyunk, egyszerűen csak mindennek össze kell állnia” – mondta optimistán Perez.

A Red Bull mexikói versenyzője jó eséllyel szállhat harcba a győzelemért a vasárnapi futamon, hiszen Verstappennel és Leclerc-rel ellentétben rá nem vár rajtbüntetés, miközben a két világbajnoki aspiráns csak a mezőny végéről várhatja majd a piros lámpák kialvását.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: