DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 20. csütörtök
F1

Ricciardót csak az F1 érdekli, akár szünetet is tarthat

A McLarennel való szakítás részleteiről és a jövőbeli lehetőségekről is beszélt az F1-es Belga Nagydíj csütörtöki médianapján a wokingiaktól a szezon végén távozó ausztrál pilóta.

Szerdán vált hivatalossá, hogy Daniel Ricciardo a 2022-es idény végén, egy évvel a szerződése eredeti lejárta előtt távozik a McLarentől. A csapatnál eddig eltöltött másfél szezonja a monzai győzelmet leszámítva jórészt valóban inkább szenvedős volt, mintsem eredményes – elsősorban erről beszélt maga az ausztrál is, amikor a Belga Nagydíj csütörtöki sajtónapján először állt az újságírók rendelkezésére a bejelentés óta:

„Nyilvánvalóan nem ilyen eredményt akarunk, amikor csatlakoztam a csapathoz: nem ilyen végkimenetelt akartunk, kollektíve nem álltak össze a dolgok” – mondta el a Formula.hu jelenlétében. „Rengeteg erőfeszítést tettünk, hogy megértsük az autót és egyúttal saját magamat, hogy a maximumot hozhassam ki belőle. De túl sok olyan hétvége volt, ami igazából a küszködésről szólt. Ezért született meg ez a döntés.”

ricciardo-belga-day0-dppi-1



A nyolcszoros nagydíjgyőztes az eredménytelenség ellenére is büszke arra, hogy csapatával együtt mindent megtettek, hogy javuljon a teljesítménye: „Nyilván nem a legkellemesebb érzés, de emelt fővel tekinthetek vissza arra, ahogy próbáltam működésre bírni a dolgot és mindent beleadni. De olykor egyszerűen el kell fogadni, hogy ’oké, megpróbáltam, de nem működik’. Büszke vagyok arra, ahogy próbálkoztunk, de előfordul, hogy valami nem jön össze.”

Ricciardo azt is elismerte, hogy már hosszú ideje zajlottak az egyeztetések a háttérben arról, mi legyen a közös folytatással: „Nem egyetlen hívásról volt szó, amiben elmondták, mit fognak csinálni, tényleg már hónapok óta zajlottak az egyeztetések közöttünk. Végig azon voltunk, hogyan tudjuk ezt a projektet közösen működésre bírni. Igyekeztem visszajelzéseket adni, hogy mivel szenvedek az autóval. Zajlottak a párbeszédek, de azt is megértettem, hogy az eredmények nem érték el azt a szintet, amire gondoltunk, hogy elérhető. Hónapokig beszéltünk, hogy orvosoljuk a problémákat, de arról is, hogy oké, mi lesz akkor a következő lépés. De sajnos elértünk egy olyan pontra, ahol úgy éreztük, mindent kipróbáltunk, ekkor hoztuk meg a döntést.”

Adódik természetesen a kérdés, hogy mi várhat az ausztrál pilótára a jövőben. Azt kihangsúlyozta, hogy még mindig él-hal a Formula-1-ért: „Továbbra is imádom a sportot. Mindezen nehézségek között nem veszítettem el az önbizalmam. Egyértelmű, hogy volt néhány kemény hétvégénk, és olykor nehéz nem kimutatni az érzelmeket. De még mindig imádom és még mindig szeretném ezt csinálni, szeretnék a megfelelő helyen lenni. Soha nem akartam olyan versenyző lenni, aki csak a létszámot növeli: ha itt vagyok, egy céllal vagyok itt. Nem tudom még, mit jelent mindez a jövőre nézve, de ha adódik a megfelelő lehetőség, akkor itt szeretnék lenni.”

ricciardo-hun-dppi

A híresztelések szerint a legfőbb esélye Ricciardónak az Alpine-hoz való visszatérésre lehet, de nemrég az is felröppent pletykaként, hogy akár a Haas is opció lehet számára. De vajon felvetődött-e a pilótában az, hogy akár egy évet kihagyjon? „Ha van értelme, akkor igen”  – felelte a 33 éves versenyző. „Ez az egyetlen versenysorozat, ami érdekel a pályafutásom jelenlegi szakaszában: az F1-et imádom, csak itt látom magam, ha versenyezni fogok. De ha úgy állnak a csillagok, hogy az a megfelelő lépés, hogy mintegy feltöltődjek és átértékeljem ez idő alatt a dolgokat, akkor ezt fogom tenni.”

Ricciardo hozzátette: bizonyos szempontból levett némi súlyt a válláról, hogy eldőlt, hogy nem marad a McLarennél, így a hátralévő kilenc futamon csakis a versenyzésre koncentrálhat, s az is jó érzéssel tölti el, hogy a csapat továbbra is teljes mértékben támogatja és mögötte áll. Arról is beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogyan tudja átlendíteni magát az ilyen nehézségeken:

„Nem akarom azt mondani, hogy könnyű javítani a hangulatomon, de úgy érzem, eléggé képes vagyok erre. Nyilván ez egy nagy pillanat a karrieremben, de ha nem is mindig vetül rá reflektorfény, de rendre keresztül kell mennünk nehézségeken, amikor szükségünk van arra, hogy összeszedjük magunkat. Senki nem tökéletes a pályafutása, szerint megtanultam ezt kezelni. A tűz és a hit még megvan bennem. Nyilván nincs opcióm bárhol versenyezni, de ami magamat illet, ha úgy döntök, össze tudom szedni magam.”

A sajtóhírek szerint jó esély van rá, hogy Ricciardo helyére épp egy másik ausztrál, Oscar Piastri érkezhet, méghozzá menedzsere, Mark Webber hathatós közbenjárására. A McLarentől távozó pilóta elmondta: nem veszi személyesnek, hogy éppen ők túrhatják ki a wokingiaktól, egyúttal pedig szurkolni fog honfitársának, amennyiben valóban F1-es üléshez jut 2023-ra, amit biztosra is vesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: