Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. szeptember 24. szombat
F1

Stuck: Schumacher jobb autót érdemel a Haasnál

A korábbi Formula-1-es versenyző, Hans-Joachim Stuck szerint Mick Schumacher bebizonyította, hogy erősebb autót érdemel annál, mint amit a Haas tud biztosítani részére.

Schumacher számára meglehetősen gyengén kezdődött a szezon, hiszen elsősorban baleseteivel hívta fel magára a figyelmet, amelyek jelentős anyagi károkat okoztak az amerikai istállónak. A fordulópont Silverstone-ban érkezett el, az ifjú német ugyanis első pontszerzését ünnepelhette egy nyolcadik hellyel, miközben kemény csatát vívott a felzárkózó Max Verstappennel. Formája a következő versenyre is kitartott, hiszen Spielbergben a hatodik helyen látta meg a kockás zászlót, miközben Lewis Hamiltonnal szemben is parázs küzdelmet mutatott be. A pontszerzés azóta ugyan nem sikerült Schumacher számára, az általános vélemények szerint azonban így is előrelépést sikerült elérnie.

A dicsérők táborát erősíti Stuck is, aki szerint a mutatott teljesítmény alapján az ifjú német erősebb csapatot érdemel a Haasnál: „Az idei szezonban megmutatta tehetségét, szerintem jobb autót érdemel. Ha máshol nem vennék számításba, akkor egyszerűen maradnia kell a Haasnál egy újabb évre. Ebben az esetben felesleges lenne cirkuszolnia a csapatnak, hiszen nála jobb versenyzőt úgysem találnának” – idézi a korábbi versenyzőt a MotorsportWeek.com.



Stuck figyelmeztette Schumachert, hogy nem lenne tanácsos kihagynia egy évet: „Maradnia kell, hogy megmutassa magát, ahogy idén is tette. A kihagyás egyet jelentene egy halálos ítélettel. Meglepődnék, ha nem találna ülést máshol, mert kifogástalan teljesítményt nyújt, a megfelelő személyek pedig tisztában vannak ezzel. A neve is az előnyére válik, szóval ha egy csapat fiatal versenyzőt keres, akkor nem találnak jobbat Mick Schumachernél.”

A német egyelőre nem rendelkezik érvényes szerződéssel a 2023-as szezonra, Günther Steiner pedig elismerte, hogy eddig nem történtek egyeztetések a két fél között a jövőre vonatkozóan. Egyes információk szerint Schumacher helye korántsem biztos az amerikai alakulatnál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: