Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. szeptember 24. szombat
F1

Horner: Totóval könnyű játszadozni

Christian Horner egy interjúban szúrt oda a Mercedest irányító Toto Wolffnak: szerinte osztrák kollégáját meglehetősen egyszerű feldühíteni, ugyanakkor elismeri az általa végzett munkát.

A két csapatfőnök közötti ellenségeskedés a tavalyi szezonban csúcsosodott ki, amikor Max Verstappen és Lewis Hamilton a végletekig kiélezett csatát folytattak a világbajnoki címért, amely végül ellentmondásos körülmények között lett a Red Bull holland pilótájáé, további táptalajt adva a Horner és Wolff közötti feszültségnek.

„Ebben semmiféle személyes dolog nincs” – mondta Horner a Sky Sportsnak. „Toto ő Toto. Nagyszerű munkát végzett a Mercedesnél, azonban nyilvánvalóan más háttérrel érkezett a sportba, mint én, hiszen ő inkább pénzügyi tapasztalatokkal rendelkezik. Láthatjátok, hogy meglehetősen egyszerű játszadozni vele, ami néha komoly hatással van rá. Mindig érdekes látni az emberek reakcióit bizonyos helyzetekben, és számára a tavalyi volt az első olyan szezon, ahol ennyire intenzív volt a küzdelem. Amikor pedig valaki fejhallgatókat zúz, akkor tudod, hogy sikerült feldühítened őt” – szúrt oda ellenfelének a brit szakember.



A kérdésre, miszerint melyikük a jobb csapatfőnök, Horner kitérő választ adott: „Ezt nem az én tisztem megítélni. Mindketten a munkánkra összpontosítunk, szóval ezt nektek kell eldöntenetek.” A két vezető legutóbb az FIA delfinezést kiküszöbölő szabálymódosításai kapcsán került szembe egymással, Horner szerint ugyanis a módosítások mögött a Mercedes lobbija állhat, hiszen a jelenség a csillagosokat sújtotta leginkább a csapatok közül.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: