Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. szeptember 24. szombat
F1

Mercedes: Idegesítő, hogy néha jó az autónk

Andrew Shovlin, a konstruktőri címvédő istálló vezető pályamérnöke szerint azért sem engedik el a szűk oldaldobozos koncepciót, mert alkalmanként megvillantja a W13-as, mire lehetnek képesek vele.

Meglehetősen kétarcú szezont teljesít eddig 2022-ben a Mercedes a Formula-1-ben: miközben szinte végig küszködtek az új szabályok szerint épített versenygépükkel, számos dobogós helyezést is begyűjtöttünk. A legerősebb produkciót talán épp a legutóbbi Magyar Nagydíjon produkálták azzal, hogy George Russell pole-pozíciót szerzett, a vasárnapi versenyen pedig Lewis Hamilton és csapattársa a második és harmadik helyeken futottak be.

Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pálya széli mérnöke szerint épp azért annyira kiismerhetetlen a W13-as, mert olykor ilyen teljesítményekre képesek vele – ezért sem szakítottak még a „zéró oldaldobozos” koncepcióval, mivel néha láthatóvá válik, milyen potenciál rejlik benne:

mercedes-hun-dppi-2022-f1



„Ez az autó különösképpen idegesítőnek bizonyult olyan szempontból, hogy olykor megvillantja, mire lehetne képes, ezért nagyon nehéz feladnunk a koncepciót” – idézi a szakembert a Motorsport.com. „Mérnöki szempontból ez kissé bosszantó. Trükkös egy autó. Nyilván a problémák egy része abból származik, hogy nincs elég leszorítóerőnk, többre van szükség abból meg motorerőből is. De összességében egy biztató jel arra nézve, hogy jó irányba haladunk. A dupla dobogóról és a pole-pozícióról is csak álmodhattunk az idény korábbi szakaszában. És ez biztató, hogy ezek szerint fejlődünk.”

Shovlin arra is utalt, hogy mostanára gyakorlatilag már nem jelent problémát számukra a delfinezésnek nevezett jelenség: „Szerintem az oldaldobozok némileg el is terelték a figyelmet az igazi problémáinkról, amiket meg kellett oldanunk. Ha belegondolunk, három versennyel ezelőtt még folyamatosan pattogtunk Monacóban, Bakuban és Montrealban. Most viszont ha erről beszélnek a versenyzők, akkor azért van, mert egy kanyarban jelentkezik. Észrevehető a hiány. És sikerült a fejlesztéseket a jelenlegi csomaghoz igazítanunk, ami jó jel.”

A mérnök szerint Russell hungaroringi rajtelsőségébe az is belejátszott, hogy a pilóták végre önbizalmat találtak az autóban, amire korábban nemigen volt példa az időmérőkön, s ez is az előrelépésüket mutatja. „A csapat remek munkát végzett azzal, hogy mindent a megfelelő tartományba hozott. De az őszinte válasz az, hogy nem igazán tudjuk, hogyan szereztünk pole-t” – tette hozzá Shovlin. A Mercedes szakembere úgy véli, a következő pályákon is hasznos lehet a Mogyoródon szerzett tudás annak ellenére, hogy más jellegű helyszínekről van szó, azt viszont nem lehet elvárni, hogy mostantól mindig beletalálnak a megfelelő működési tartományba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: