Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. október 1. szombat
F1

Ezt látta meg Vettelben a Red Bull

Az energiaitalosok csapatfőnöke, Christian Horner elevenítette fel a négyszeres világbajnokkal eltöltött éveket – ahogy azt is, hogy a német először egy szponzorációt kérő levéllel kopogtatott náluk.

Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtti csütörtökön jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Formula-1-ből. A német pilóta a legnagyobb sikereit a Red Bullnál érte el, ahol 2010 és 2013 között zsinórban négy világbajnoki címet szerzett. Christian Horner csapatfőnök a Channel 4-nek nyilatkozva idézte fel a közös éveket és a kezdeteket, így például azt is, hogy hogyan jelentkezett először az energiaitalos cégnél Vettel:

vettel-horner-redbull-f1



„Figyelemre méltó, amit elért. Visszagondolok azokra az időkre, amiket nálunk töltött. 13 évesként érkezett meg hozzánk. Úgy mutatkozott be a Red Bullnak, hogy levelet írt azzal, hogy szponzori támogatást kér. Az első megállapodása egy Red Bulltól kapott bukósisak volt, utána pedig indult az utazás a juniorcsapatunktól kezdve a Toro Rossón át a Red Bullig, ahol négy világbajnoki címet szerzett. Feledhetetlen emlékek ezek, fontos része volt a csapatunknak. Szomorú lesz látni, ahogy szögre akasztja a bukósisakját.”

Arra a kérdésre, hogy milyen tulajdonságai révén esett a Red Bull választása annak idején Vettelre, Horner hasonló erényeket emelt ki, mint amiről az akkor még Toro Rosso nevet viselő alakulatot irányító Franz Tost is beszélt nemrég:

„Sok dolog megragadja az ember figyelmét Sebben. Amikor utódot kerestünk David Coulthard után, ő volt a feltörekvő fiatal. Amit láttunk benne, hogy nagyszerű humorérzéke van. Mélyen átgondol mindent és nagyon jó munkamorállal rendelkezik. Mindenkinél hosszabban a paddockban marad, hogy az adatokat bújja, és ez tette népszerűvé a csapaton belül. De láthatjuk, ahogy más dolgok iránt is kialakul benne szenvedély, és nyilvánvaló, hogy nagyon erősen kötődik mindahhoz, amit képvisel, amit szerintem nagyszerű látni és egyúttal remek nagykövet is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: