DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Munkamorál, koncentráció, jó kérdések: Ezért jutott magasra Vettel

Franz Tost szerint már egészen fiatalon is érettnek tűnt a német pilóta, akiről lépcsőt neveztek el az AlphaTaurinál és akit a korábbi csapatfőnök egyértelműen a sportág legnagyobbjai közé sorol.

A Formula-1 történetének legnagyobbjai közé sorolta a visszavonuló Sebastian Vettelt Franz Tost, a négyszeres világbajnok korábbi csapatfőnöke. Az AlphaTauri vezére arról is beszélt, hogy hogyan találkoztak a némettel, hogyan vonta magára a figyelmét a fiatal pilóta a kétezres évek közepén – és hogyan jutott nagyon messzire a faenzaiaktól indulva.

„Már a Formula-BMW-ben is figyeltem őt, nagyon sok versenyt nyert, majd ezt követően találkoztunk néhányszor és nagyon koncentráltan viselkedett. Nagyon jó kérdéseket tett fel egy fiatal pilótához képest. Az volt az egyik nagy előnye, hogy 100%-ban elkötelezett volt a Formula-1 és úgy alapvetően a motorsportok iránt abban az időben” – idézi Tost szavait a RacingNews365.com.

seb_4



„Amikor megérkezett hozzánk, frissítést, új ötleteket hozott magával. Sokat követelt, nagy igényeket támasztott és sok kérdést tett fel. Belement a részletekbe, ami nagyon fontos és mindig jó hangulatban volt még akkor is, amikor eleinte voltak gondjaink az autóval. Azonban ő hajtotta előre a csapatot és ennek eredményeként futamot nyertünk együtt Monzában. A munkamorálja alapján világossá vált számomra, hogy nagyon nagy pilóta lesz belőle és meg voltam győződve arról, hogy világbajnok lehet, ha jó időben jó autóba ül. A Red Bullnál ez is történt, de a Ferrarival is sikeres volt, sok versenyt nyert” – magyarázta az AlphaTauri csapatfőnöke.

„Hiányozni fog, nekem személy szerint is. Fantasztikus karakter, mindig nyitott és egyszerűen nagyon-nagyon sikeres. Mindig eszünkbe fog jutni, mert a négy világbajnoki címével ott van a legjobbak között, megvan a helye a történelemben. Az AlphaTaurinál elneveztünk róla egy lépcsőházat, a Vettelt és sok képpel emlékszünk rá. A legjobbakat kívánom neki és a családjának.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: