DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Wolff: Hamarosan öt csapat harcol majd a győzelemért

Fernando Alonso szerint az új szabályok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert csak két istálló csatázik a futamgyőzelmekért. A Mercedes-főnök szerint hamarosan öt is lesz.

A számok egyelőre a kétszeres világbajnok spanyolt támasztják alá, mert ugyan megszakadt a Mercedes nyolc éve tartó hegemóniája, de az idei szezonban még a számos technikai és stratégiai hiba ellenére is csak a Red Bull és a Ferrari volt képes futamgyőzelmet aratni.

Ugyan Lewis Hamilton már folyamatosan a dobogón ünnepelhetett az utóbbi hetekben, de önerőből egyszer sem volt köze a győzelmi esélyekhez. Csapatfőnöke úgy érzi, folyamatosan fejlődnek és a költségvetési sapka előbb-utóbb meghozza a várva várt eredményt és tömörül az élmezőny is.

„Nehéz most még megítélni, pontosan mire számíthatunk a következő években, de úgy gondolom, a költségvetési sapka miatt záros határidőn belül tömör lesz az élmezőny” – ecsetelte véleményét Toto Wolff a Gazzetta dello Sport című lapban.

Vajon melyik három istállóra gondolt a világbajnoki esélyek emlegetése közben Wolff?


„Két éven belül már öt kiemelkedően versenyképes istálló lesz a mezőnyben, amelyek bármikor nyerhetnek futamokat. A világbajnoki versengésben pedig úgy számolok, hogy három istálló lesz harcban.”

A rivális gárda motorhelyzetéről is elmondta álláspontját. „A Red Bull jelenleg maga gyártja a motorjait a Honda technológiáját és szakembereit felhasználva, ezért nem világos számomra, hogy a Porsche hogyan fog ebbe a képletbe belecsöppenni. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az új gyártó beszállása remek hír. Szeptemberre várhatóan sokkal jobban körvonalazódnak majd a későbbi új motorszabályok” – tekintett előre Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: