DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Villeneuve: A Ferrarinál nem nézik a futamot?

Felfoghatatlannak tartja az 1997-es F1-es világbajnok, hogyan dönthetett úgy a Scuderia és még néhány csapat a Magyar Nagydíjon, hogy felrakja a kemény gumit, amikor látszott, hogy nem működnek.

Nagy esélyt kaphatott volna némi visszazárkózásra a Ferrari a Formula-1-es Magyar Nagydíjon, hiszen Max Verstappen csak a tizedik rajthelyről indulhatott, míg Charles Leclerc a harmadikról. A monacói a verseny egy pontján az élre is állt, ám amikor a közben már a dobogó közelébe érő holland másodszor is kiállt kereket cserélni, a Scuderia is kihívta Leclerc-t a bokszba, ahol kemény keverékű abroncsokat kapott. Csakhogy azok nem működtek a Hungaroringen: ez már a vb-aspiráns kiállása előtt is nyilvánvalóvá vált, amikor az Alpine-ok tempója drámaian visszaesett velük.

Bár Mattia Binotto, a vörösök csapatvezetője igyekezett védeni a stratégiát, hiszen szerinte inkább az autó gyenge tempója miatt bukták el a győzelmet, Jacques Villeneuve nem tudott napirendre térni afölött, hogyan nézhették be többen is ezt – az 1997-es világbajnokot a Formule1.nl lap idézi:

ferrari-boksz-hun-dppi



„A Formula-1 a királykategória, minden a legmagasabb szinten működik. Nemcsak a versenyzők, hanem a szerelők, a mérnökök és a stratégák is. Hogyan dönthetett úgy több csapat, nem is csak a Ferrari, hogy felrakják a kemény keverékű gumit? Még azt követően is, hogy az Alpine-nal bebizonyosodott, hogy az pocsék abroncs. Nem nézik a versenyt vagy mi?”

„Valami borzalmasan félresiklott. Felfoghatatlan, hogyan történhet ilyesmi egy olyan sportban, ahol csakis a legjobbak legjobbjai dolgoznak” – tette hozzá Villeneuve.

Az Alpine egyébként az egykiállásos taktikája miatt döntött a kemény abroncs mellett, s végül pontot is szereztek, míg a több bokszlátogatást is eszközlő versenyzők közül Leclerc-en kívül csak Lando Norris végzett pontszerző pozícióban azok közül, akik a kemény keveréket is használták.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: