DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Horner tisztában van Perez igényeivel

Több megbeszélés is lezajlott a Magyar Nagydíj hétvégéjén Christian Horner és Sergio Perez között. A Red Bull csapatfőnöke szerint a mexikói őszintén elmondta, mire lenne szüksége a fejlődéshez.

Bár a szezon elején nagyszerű formában volt, az új fejlesztések érkezésével együtt Sergio Perez teljesítménye is elkezdett visszaesni. Míg csapattársa ráérzett az osztrák istálló versenygépére, a 32 esztendős pilóta egyre nagyobb gondba került.  

Perez az elmúlt öt nagydíjon mindössze egy dobogós helyezést ért el, míg Max Verstappen háromszor is győzni tudott, ám erről már voltak megbeszélések a csapaton belül Christian Horner szerint.



„Azt hiszem, egyszerűen csak meg kell találnunk egy olyan beállítást, ami végre önbizalmat adhat neki. Együtt vacsoráztam vele, hogy átbeszéljük, az elmúlt néhány versenyen mit érzett rossznak” – árulta el a Red Bull csapatfőnöke.

Az energiaitalosok szakember szerint Perez elég konkrétan elmondta, mire lenne szüksége, így abban bízik, hogy hamarosan előrébb léphetnek.

„Nagyon világosan megmondta, hogy mit akar az autótól, ezért remélhetőleg segíthetünk neki elérni ezt, és akkor ismét játékba lendülhet. Tervben van néhány dolog, ami reméljük, hogy segíthet neki” – idézte Hornert a RacingNews365.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: