DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Beszélt Vettellel a visszatérésről a Red Bull

Christian Horner csapatfőnök elismerte: Sergio Perez leigazolása előtt felmerült négyszeres világbajnokuk visszaszerzése is, de úgy érezték, másodjára már nem működött volna ugyanúgy a kapcsolat.

Sebastian Vettel a legnagyobb sikereit a Red Bullnál érte el a Formula-1-ben: 2010 és 2013 között zsinórban négy világbajnoki címet nyert az alakulattal. Amikor a 2020-as idényben kiderült, hogy a Ferrari megválik tőle, felröppentek olyan híresztelések, hogy az energiaitalosok esetleg újra leigazolhatják a németet az alulteljesítő Alexander Albon helyére.

horner-vettel-2018-dppi



A hétvégén a Channel 4 riportere Vettel visszavonulása kapcsán meg is kérdezte Christian Hornert, hogy fontolgatták-e annak idején egykori versenyzőjük szerződtetését, mielőtt végül Sergio Perez mellett tették le a voksukat:

„Volt néhány felderítő jellegű beszélgetésünk” – ismerte el a Red Bull csapatvezetője. „De kicsit olyan lett volna, mint újra összejönni egy korábbi barátnővel: valószínűleg másodjára már nem lett volna ugyanolyan, mint előzőleg. Nagyon jelentős eredményeket értünk el együtt. Lenyűgöző volt, és mindig is része marad a történelmünknek, és elképesztő büszkeséggel tölt el minket, hogy a csapatunkban tudhattuk őt.”

Horner a végül 2021-re az Aston Martinhoz kerülő Vettel visszavonulásáról is beszélt: „Nem hiszem, hogy bárki is számított rá. Láttam, amikor távozott a Paul Ricard-i paddockból egy roppant frusztráló nap után. De úgy gondolom, ez volt a helyes döntés számára. Nem volt jó a középmezőnyben látni, nem hiszem, hogy bármi élvezetet talált benne, eljött az ideje egy lenyűgöző karrier lezárásának.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: