DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: Szórakoztató futamom volt

Élvezte a Hungaroringen futott utolsó versenyét Sebastian Vettel. A négyszeres világbajnok látványos csatákat vívott, és nyolc pozíciót javítva pontot szerzett a Magyar Nagydíjon.

A hétvége kezdetén szinte mindenki az Aston Martin pilótájára figyelt, miután a csütörtöki médiaeseményt megelőzően bejelentette visszavonulását. Vettel így az utolsó Magyar Nagydíjára készülhetett, ami a szombati nap után úgy tűnt, nem lesz túl kellemes emlék a számára.

A dolgok végül jóra fordultak, a négyszeres világbajnok pedig nagyszerű versenyt futva tízedik lett, de a Virtuális biztonsági autó nélkül akár Esteban Ocont megelőzve a kilencedik pozíció is elérhető lett volna.



 

„Az elmúlt két évben nagyon keményen harcoltam a pontokért. Őszintén mondom, ezúttal egy szórakoztató versenyem volt. Rengeteg előzésem és harcom volt, szóval ez így elég jól alakult. Nyilvánvaló, hogy a VSC megakasztott, mert már nagyon közel kerültem Estebanhoz, és csak egy kanyarra lett volna szükségem, de nem sikerült” – értékelt Vettel az F1TV kamerái előtt.

A német versenyző természetesen már várja a nyári szünetet, a folytatásban pedig úgy véli, a csapatának főként az időmérő edzéseken kellene javulnia, mivel a versenytempójuk egészen biztató.

„Azt hiszem, mindenki várja a szünetet, ahogyan én is. Úgy gondolom a fő gyengeségünk, hogy jobbnak kell lennünk szombaton, és akkor a vasárnapunk is erős lehet. Van még némi házi feladatunk” – zárta gondolatait Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: