DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Sainz is pipa a Ferrari újabb hibái miatt

Ismét látványosan elbukta a győzelmi esélyét az egész hétvégén gyorsnak mutatkozó Charles Leclerc, a Scuderia sokadik stratégiai baklövését követte el. Carlos Sainz sem járt sokkal jobban.

Hiába tűnt egykörös és hosszabb etapokon is kiválónak a vörös istálló a Hungaroringen, végül egyik pilótája sem állhatott fel a dobogóra. A hűvös, szeles, kicsit nedves körülmények a jelek szerint nem kedveztek a Ferrarinak, de a stratégia terén sem jártak éppen a csúcson.

Még Carlos Sainz járt kevésbé rosszul, a spanyol pilóta negyedikként végzett, miután Russellen kívül könnyedén legyőzte őt a pokoli energiával vezető Max Verstappen és Lewis Hamilton is. Charles Leclerc pedig mindössze hatodikként szelte át a célvonalat.

A hibás stratégia és a rossz gumikezelés miatt a két Ferrari hátrafelé lépdelt a Magyar Nagydíjon


„A pénteki edzések alapján kiváló versenyben reménykedtünk, ehhez képest tanácstalanul állunk a mai produkciónk előtt. Tény, nagymértékben visszaesett a hőmérséklet, teljesen mások lettek a pályaviszonyok. De folyamatosan valami probléma volt az autó viselkedésével és a gumikkal is” – elemezte az újabb vereséget Carlos Sainz.

„Bőven lesz mit kielemeznünk, hogy mit és hogyan tettünk ma, meg kell vizsgálnunk, mit csináltunk ennyire rosszul ezek között a körülmények között. Ma csapatként látványos vereséget szenvedtünk. Az első kerékcserémnél elvesztettem az esélyét, hogy George Russell elé vághassak, mert túl lassú volt a bokszmunka. Így utána is maradt, hogy végig turbulens levegőben autózzak. A kerékcserékben ma különösen gyengék voltunk, bízom abban, hogy a nyári szünet után sokkal erősebben térünk vissza. A csomagunkon is javítani kellene” – utalt az év elejéhez képest tapasztalható egyértelmű visszacsúszásra Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: