DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Nyugtalan a fejlesztések miatt Magnussen

Az nem úgy működik, hogy felrakják az újításokat az autóra és az egyből gyorsabb lesz – figyelmeztet a Haas pilótája, aki kíváncsian várja, mennyire válik be az új csomag az F1-es Magyar Nagydíjon.

Miközben a legtöbb csapat szinte minden versenyen kisebb-nagyobb újításokkal jelentkezik, a Haas egészen mostanáig, a Magyar Nagydíjig várt az első jelentős fejlesztési csomagjával. Ennek ellenére az amerikai istálló egyes helyszíneken meglepően erősen tudott szerepelni fejlesztések nélkül is – és éppen ezért némileg aggódik is az új csomagot egyedüliként a Hungaroringen megkapó Kevin Magnussen, hogy miként fognak beválni az újítások, hiszen nincs rá garancia, hogy előrelépést jelentenek:

magnussen-haas-f1-2022-dppi



„Láthattuk idén, hogy több teljesítményt találtunk az autóban, mint amire számítottunk, de alapvetően nem igazán fejlesztettünk rajta a téli szünet óta” – mondta el a csütörtöki médianap a dán, akit a PlanetF1.com idéz. „Kicsit meglepő is, milyen teljesítményt tudunk kinyerni belőle.”

„Szóval amikor felrakunk egy új csomagot, az egy kicsit… kicsit nyugtalan vagyok, mert látnunk, hogy javulhatunk az eddigihez képest vagy esetleg egy visszalépést jelent és inkább valami más irányba haladjunk tovább, amiben több potenciál rejlik. Nem tudom. Érdekes lesz látni. Mindannyian szeretnénk, ha úgy működne, hogy csak felrakunk új alkatrészeket az autókra és máris tizedeket gyorsulunk, de szerintem ez nem így megy. Minél többet tanulsz, annál több potenciált tudsz kiaknázni belőle és annál gyorsabb leszel.”

A Haas egyelőre a csapattárs Mick Schumacher számára nem tudta biztosítani a fejlesztéseket, de nem túlságosan aggódik emiatt a Magyar Nagydíjjal kapcsolatosan a német: „Rendben van ez számomra. A budapesti eleve egy olyan pálya, amely elvileg kedvezhet nekünk, szóval a friss csomag nélkül is jók lehetünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: