Carlos Sainz hosszú várakozás után szerezte meg pályafutása első futamgyőzelmét múlt hétvégén Silverstone-ban, a csütörtöki sajtónapon pedig természetesen ez állt a középpontban. „Nem tudom szavakba önteni, hogy mi minden futott át az agyamon, de azt elmondhatom, hogy nagyszerű érzés. Az elmúlt néhány napban kicsit ülepedett bennem a dolog, de a dupla hétvége miatt nem foglalkozhatok ezzel túl sokáig. Ez a győzelem csak még éhesebbé tett, szeretném még annyiszor átélni, ahányszor csak lehet” – mondta a spanyol versenyző a Formula.hu jelenlétében.
Sainz győzelmét azonban némileg beárnyékolta a Ferrari taktikai baklövése, valamint a tény, hogy ellentmondott a csapatnak, amely arra kérte őt, hogy az SC-fázist követő rajtnál maradjon le a használt kemény keverékű gumikon autózó Charles Leclerc mögött, ezzel védve a sebezhetővé váló monacóit Lewis Hamiltontól. Sainz azonban meggyőzte az istállót, hogy ne alkalmazzon utasítást, a friss gumikon pedig végül simén megelőzte Leclerc-t.

„Nos, a Ferrari győzelmet ünnepelhetett, szóval nem volt rossz döntés. Az autóban ülve tökéletesen tudtam, hogy mit kell tennem. Tudtam, hogy nem veszélyeztethetem Charles-t, ugyanakkor a csapatnak kell a győzelem, szóval szerintem érthető döntés volt. Újra megtenném, és szerintem a csapat is tökéletesen megértette az álláspontomat, ezért nem ismételték meg a kérést, hogy maradjak le. Tudták, hogy igazam van.”
„A versenyt követő megbeszélés teljesen normális mederben zajlott, ahogy mindig. Charles úriemberként viselkedett” – erősítette meg Sainz a monacói pilóta szavait, miszerint nincsenek feszültségek a csapaton belül.
A hétvégi Osztrák Nagydíjjal kapcsolatban elmondta, hogy a sprint miatt intenzív hétvégére számít, a három DRS-zóna azonban izgalmas versenyt vetít előre a spielbergi aszfaltcsíkon.