DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 21. csütörtök
F1

Bottas: Russell nagyon jó munkát végez

Az Alfa Romeo finnjét és a Mercedes versenyzőjét is utóbbi jó formájáról kérdezték az osztrák futam előtti FIA-sajtótájékoztatón. A brit pilóta szeretne visszakerülni az idei jó ritmusba.

Ugyan a szezon előtt sokan féltették csapattársától, azonban tíz futamot követően a bajnokság ötödik helyén áll George Russell, aki Valtteri Bottas helyére érkezett a Mercedeshez. A brit pilóta 18 ponttal előzi meg honfitársát, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont.

Russell racionálisan válaszolt a jó formáját taglaló kérdésre: „Komoly kihívás állt előttem Lewis ellen és első kézből láthatom, hogy mennyire nagyszerű. Azt hiszem, hogy minden sportágban gyakran belekerülsz egy ritmusba. A dolgok láthatóan vagy melletted vagy ellened mennek és nyilvánvalóan eddig elég jól mentek a dolgok” – fejtette ki a Mercedes-pilóta a Formula.hu jelenlétében.



„Az első kilenc verseny meglehetősen jól sikerült, vagy talán nyolc. Az utolsó kettő kicsit trükkös volt számomra. Örülök, hogy itt lehetek és megpróbálok Ausztriában visszakerülni a jó ritmusba. Az utolsó versenyeken viszont láthattuk, hogy milyen gyors Lewis” – fejezte be Russell.

Az előd, Valtteri Bottas is elismerően nyilatkozott a brit versenyzőről: „Szerintem is remekül teljesít George, ahogy az várható is volt. És én főleg tudom, hogy milyen bonyolult dolog Lewist legyőzni, úgyhogy igen, nagyon jó munkát végez.”

Russell hétszer végzett tíz verseny alatt Lewis Hamilton előtt. Bottas a hétszeres világbajnok csapattársaként csupán első közös szezonjukban tudott legalább ennyiszer a brit elé kerülni, akkor ezt nyolc alkalommal tette meg a 2017-es idény során.

A Williams istállótól átigazoló fiatal számára csupán a győzelem hiányzik karrierjéből, melyhez legközelebb még előző csapatánál jutott, a hírhedt rövid Belga Nagydíjon, amikor a második helyet szerezte meg. Idei legjobb teljesítménye a dobogó harmadik foka, melyre már háromszor állhatott fel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: