DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Hamilton: Ezért ráztam kezet Verstappennel Abu Dhabiban

Életre szóló traumaként élte meg a 2021-es szezonzárón történteket a vb-címet elbukó Lewis Hamilton. Azt is elárulta, miért vett erőt vett magán, hogy gratuláljon Verstappennek.

Egy egész szezont felölelő csata után – bár ellentmondásos körülmények között, de – Lewis Hamilton alulmaradt Max Verstappennel szemben. A történtek után az F1 menesztette addigi versenyigazgatóját, majd tisztázta a biztonsági autós szabályokat.

A 2021-es csatát elveszítő hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak nyilatkozott a tavalyi szezonzáróról: „Ez mindig is a részem lesz, mint amikor valaki átél egy traumát. Én ekként éltem meg azt, ami ott történt, hiszen keményen küzdöttem valamiért, de mégsem én nyertem meg, így valóban örökké velem maradnak az ott történtek, de nem gondolok erre minden egyes pillanatban. Ugyanakkor örülök, hogy továbbra is megmaradt a munkám és a sport iránti szeretetem.”



„Én is csak egy ember vagyok, így megtapasztalom az érzelmeket. Mindig is olyan ember voltam, aki nagyon szigorú magával szemben, de most azon az úton tanultam meg javítani ezen, hogy ami a múltban történt, azzal már nem tudok mit kezdeni. Addig filózhatunk rajta, ameddig csak akarunk, de nem hinném, hogy ez jót tesz az egészségünknek.”

Azt is elárulta Hamilton, miért vett erőt magán és fogott kezet Verstappennel a leintés után: „Bármennyire is fájt abban a pillanatban, ami történt, tudtam, hogy gyerekek is ülnek a tv előtt, így az tűnt a legjobbnak, ha kezet rázok velük, hogy megmutassam, még mindig erős vagyok. Innen is fel fogok majd állni!”

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: