Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. augusztus 19. péntek
F1

Óriási bukás után Sainz első győzelme Silverstone-ban

Zhou horrorisztikus balesetével kezdődött, safey car utáni tízkörös sprinttel végződött a Brit Nagydíj. Verstappen az élen kapott defektet, a Ferrarik többször egymásnak feszültek, Perez parádésan zárkózott fel a második helyig, Leclerc viszont a taktika miatt győzelem helyett dobogóra sem állt.

Másodpercek teltek csupán el a lámpák kialvása és a Brit Nagydíjat megszakító piros zászló között. Max Verstappen lerajtolta a pályafutása első pole-pozícióját megszerző Carlos Sainzt, Lewis Hamilton parádés starttal ugrott fel ötödikről harmadik pozícióba, ahogy azonban a mezőny elfordult az első kanyarban, egy nagy baleset szemtanúi voltunk, a háttérben Guanyu Zhou Alfa Romeója fejtetőn száguldott ki a pályáról. De a mezőny ötöde érintett volna a balesetben: George Russell leszakadt hátsó kerékkel, Alex Albon törött orrkúppal nem tudta folytatni, Yuki Tsunoda törött szárnnyal, Esteban Ocon defekttel gurult vissza a bokszba.



 

Hosszú percek őrjítő várakozása következett: a tévéközvetítésben sem Zhout nem mutatták, sem a rajtbalesetet nem ismételték. Közel negyedóra elteltével érkeztek az első nem hivatalos hírek arról, hogy a kínai elhagyta az autóját és nem esett nagyobb baja. Ekkor kerültek fel a közösségi médiába az első fedélzeti kamerás visszajátszások a balesetről, melyekből kiderült, Pierre Gasly autóját fogta harapófogóba balról Zhou, jobbról pedig Russell. A Mercedes megforogva eltalálta az Alfa Romeót, amely rögtön átfordult és így csúszott tovább.

Az Alfa Romeo pár perc múlva megerősítette a legfontosabb hírt, Zhou jól van, az FIA bejelentése azonban csak közel 25 perccel a baleset után érkezett: a kínai versenyző magánál van, az orvosi központba szállították. A feszültség enyhülésével ismételték meg végül a balesetet, és derült ki, mennyire ijesztő pillanatok játszódtak le: miután az Alfa Romeo fejtetőn átszáguldott a bukótéren, megpattantva átrepült a gumifalon, és csupán a mögötte húzódó kerítés állította meg. Méterekre sportbírók álltak, a kerítés mögött már a nézőtér húzódott.

Hátrébb Albon három becsapódást szenvedett el: miközben az előtte történt balesetet igyekezett elkerülni, a betonfalba forgott, majd Tsunoda és Ocon is eltalálta. A thaiföldit ugyancsak orvosi ellenőrzésre szállították, majd a coventry-i kórházba vitték további vizsgálatokra.

A piros zászlós időszak közel egy órán keresztül tartott, közép-európai idő szerint 16:56-ra tűzték ki az újraindítást.  A várakozás közben további jó hírek érkeztek, Zhou egyetlen csontja sem tört el, a körülményekhez képest nagyon jó bőrben volt. Még valami történt az állás időszakában: a korábbi híreknek megfelelően, miszerint tüntetők a pályára akarnak szaladni a verseny közben, a piros zászló alatt többen bejutottak a kerítésen belülre. A betolakodókat leteperték és a rendőrség letartóztatta őket.

Verstappen és Hamilton jó rajtja semmissé vált, mivel a mezőnyből a második safety car vonalt sem érte el mindenki, az eredeti indulási sorrendet állították vissza. Sainz így újabb esélyt kapott a vezetés megőrzésére a 17 fősre zsugorodott mezőny elején. Az állórajtnál Verstappen ismét próbálkozott, de Sainz nem adta meg magát, a rázókövekre terelte a hollandot, ezzel a negyedik pozícióból induló Perez előtt is megcsillant a második hely. A rövid időre negyedik helyre visszaeső Leclerc előbb a mexikóival, majd a másik Red Bull-lal is összeért – a monacói és Perez autója megsérült, szárnydarabok szakadtak le.

Az első rajtot remekül abszolváló Hamiltontól ezúttal Norris vette át az ötödik helyet. Hamarosan negyedik pozíció lett belőle: Perez egy darabig sérült autóval folytatta, de az 5. körben inkább kiállt, miután teljesen leszakadt az élcsoportról. A McLaren azonban nem sokáig maradt a Mercedes előtt, Hamilton vette át a negyedik helyezést a Brooklandsben.

Sainz az első körökben tartotta az egy másodperc feletti előnyt, Verstappen azonban rövidesen DRS-távolságba került hozzá képest – a rádión a spanyol beismerte, ellenfele gyorsabb nála. Végül Sainz segítette hozzá a vezetéshez: a 10. körben elszúrta a Becketts kanyart, a fűre csúszott, a lendületet veszített Ferrarit Verstappen könnyedén kikerülte.

Arra lehetett számítani, hogy rövidesen Leclerc is megelőzi csapattársát, de helyette két körrel később váratlanul Sainz vette vissza a vezetést: Verstappen defektet jelentett, autója lelassult, a kör végén kényszerű kerékcserére érkezett. A két Ferrari vezette a Brit Nagydíjat, miközben a hatodik helyre visszaeső Verstappen jelentette: továbbra sem stimmel az autó, a hátsó felfüggesztésnél valami eltörött. A versenyt folytatni tudta, de a Red Bull reményei szertefoszlottak: a másik autó ekkor a 15. helyen haladt.

Leclerc az egy másodperces távolságon belül követte az érzése szerint jóval lassabb Sainzt, de előzni nem tudott – a csapatrádióban azonban már lehetséges helycserére célozgatott. Mögöttük Lewis Hamilton érkezett a harmadik helyen, ráadásul a futam leggyorsabb körét is többször megfutotta, lopva a távolságot a Ferrarikhoz képest. Hátrébb az AlphaTaurinál kínos jelenet történt: a két autó a hetedik helyért versengve összeütközött, amiért Tsunodát kiáltották ki vétkesnek és büntették öt másodperccel.

A két Ferrari között nem változott a sorrend, a csapat Sainz első kiállásával oldotta meg a dilemmát a 20. körben, a közepes helyére kapott keményekkel a spanyol a harmadik pozícióba tért vissza. Leclerc megörökölte a vezetést, de csapattársa helyett újabb problémát kapott meg: a második helyen érkező Hamiltont, aki lemaradását két másodpercre csökkentette.

Mielőtt a brit elérhette volna a DRS-nyitási távolságot, a Ferrari a 26. körben kihozta Leclerc-t is – Hamilton így ideiglenesen vezette a nagydíjat még mindig remek állapotú közepes gumikon, a monacói pedig Sainz mögé tért vissza a harmadik helyen. Verstappen vesszőfutása folytatódott: alig tízkörös közepes etap után másodszor is kiállt, ezzel a nyolcadik helyre csúszott vissza.

Ekkor érkezett a futam féltávjához. Hamilton (kiállás nélkül) vezetett Sainz és Leclerc előtt, a pontszerző helyeken következett még Norris (kiállás nélkül), Alonso (kiállás nélkül), Perez (korai kényszerű kiállásával), valamint Vettel, Verstappen, Latifi és Ocon.

A két Ferrari közti jelenet megismétlődött, Leclerc újra közel került Sainzhoz, a csapat pedig szabad csatát engedélyezett. Hamarosan azonban úgy döntöttek, utat engednek a gyorsabb autónak, hogy ne Hamilton kezére játszanak a győzelemért folyó csatában, a 31. körben Sainz félreállt Leclerc útjából.

Hamilton a 34. körben állt ki, és az ideálisnál másfél-két másodperccel lassabb kiállásával 4,5 másodperccel Leclerc mögé, a harmadik helyre tért vissza, de tíz körrel frissebb kemény gumikon. Verstappen a nyolcadik helyet is elvesztette Oconnal szemben, a francia Alpine-ja azonban lelassult, a francia pedig nagyon rossz helyen, a régi célegyenesben állt le a 39. körben – beküldték a biztonsági autót, újabb csavart adva a versenynek.

Leclerc kint maradt, az ingyen kerékcsere-lehetőséget kihasználó Sainz és Hamilton pedig kijöttek lágy abroncsokért – a mezőny számos más tagjával egyetemben. Közéjük tartozott Perez is, aki a húzással is tartotta a negyedik helyet, ahova futam eleji kiállása után kapaszkodott fel, valamint a már harmadik kiállását teljesítő Verstappen.

A mezőny az utolsó tíz körre indult újra: Leclec-rel az élen kemény abroncsokon, mögötte a visszavágásra szomjazó Sainzcal friss lágyakon. A spanyol nem hezitált, fél kör múlva – csaknem összeütközve – megelőzte csapattársát. Perez pedig, akinek futama elúszni látszott egy órával korábban, a harmadik helyet vette át Hamiltontól.

Sainz könnyedén elhúzott a többiektől, Leclerc pedig elkeseredetten kapaszkodott a második helyért. Óriási adok-kapok zajlott: miután Leclerc kanyarokon át védekezett Perez ellen, Hamilton lesipuskásként átvette a második helyet a 45. körben, de nem hosszú időre: Perez visszavágott, és most Hamilton esett vissza negyediknek, miközben mögöttük a szintén lágy gumis Alonso és Norris is megérkezett.

Perez is elhúzott, Leclerc azonban parádésan védekezett Hamilton ellen, még visszaelőzésre is jutott ereje, a brit végül a 48. körben tudta átvenni a dobogós helyet hazai futamán. A dobogót elvesztő Leclerc mostantól Alonso feltartására koncentrált. Egy másik csata is zajlott az utolsó körökben: a hetedik Verstappent az első pontszerzése felé tartó Mick Schumacher támadta.

Sainz a Brit Nagydíjon szerezte meg első rajtelsőségét és futamgyőzelmét, egy őrült futam végén, melyen Perez az utolsó helyről felzárkózott a második pozícióig. Hamilton a dobogó legalsó fokára állt hazai versenyén, újra beállítva legjobb helyezését – de ennél jobb eredményben bízhatott Silverstone-ban. Leclerc Miami óta tartó dobogó nélküli szériája folytatódott, végül megvédte a negyedik helyet Alonso és Norris előtt, Verstappen pedig még az utolsó körben is támadó Schumacher próbálkozásait védekezte ki. Nyolcadik helyével a Haas-pilóta kihagyott lehetőségei után végre pontot szerzett. Az első tízben végzett még Sebastian Vettel 35. születésnapján, valamint Magnussen, egy olyan futamon, ahol 14-en értek végül célba.

A Brit Nagydíj eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Carlos Sainz FERRARI 1:21:20.440
2 Sergio Perez RED BULL RACING RBPT 3.779
3 Lewis Hamilton MERCEDES 6.225
4 Charles Leclerc FERRARI 8.546
5 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 9.571
6 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 11.943
7 Max Verstappen RED BULL RACING RBPT 18.777
8 Mick Schumacher HAAS FERRARI 18.995
9 Sebastian Vettel ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 22.356
10 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 24.590
11 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 26.147
12 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 32.511
13 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 32.817
14 Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT 40.910
NC Esteban Ocon ALPINE RENAULT DNF
NC Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT DNF
NC Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI DNF
NC George Russell MERCEDES DNF
NC Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI DNF
NC Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES DNF
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: