DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Rosberg: A pattogás témája nagyrészt politika

Nico Rosberg úgy véli, hogy a hátrányban levő csapatok inkább felnagyították, a remeklők pedig elhallgatták a pattogás okozta egészségügyi kockázatokat és problémákat. Itt is a politika dominál.

Az elmúlt hetek egyik legnagyobb slágertémája az autók „egészségre veszélyes és káros” pattogása, illetve az azzal kapcsolatos szabálymódosítások és további lehetőségek. A Mercedes és Lewis Hamilton rendkívül látványosan szenvedett Bakuban verseny közben és az autóból kiszállva is, sokak szerint erre is reagált az FIA, amikor már Montreal előtt hirtelen gyors szabálymódosítással lépett közbe a versenyzők egészségét védendő.

A lépés és előzményei teljesen megosztják a közvéleményt, sokak szerint valóban nagy egészségügyi kockázat lenne továbbra is ilyen erősen pattogó versenyautókkal végigvinni az évadot, ám mások szerint Hamilton szándékosan és előre eltervezetten játszott rá a fájdalmakra és a problémára, hogy ezzel gyakoroljon nyomást a szövetségre, hogy év közben változtasson a szabályokon.

A Mercedes szándékosan felnagyította, a Red Bull direkt kisebbnek mutatta a pattogás problémáját? Könnyen lehetséges


Nico Rosberg sem hagyja szó nélkül a sportpolitika fontos szerepét. „Igen, tudjuk, hogy a Formula-1-ben nagyon régóta jelen van már a politika. Mindig hatalmas szerepet játszik, hogy kinek mi áll érdekében. Azok a csapatok, amelyek éppen a leggyorsabbak a mezőnyben, nyilvánvalóan nem akarnak változásokat, ez világos mindenki számára” – mondta el véleményét a 2016-os világbajnok a Sky Sports adásában.

„Ami a zárt ajtók mögött elhangzik, nagyon gyakran ott is marad és valami egészen mást látunk abban, amit a nyilvánosság előtt kommunikálnak a csapatok, ez így megszokott, az F1 mindig is ilyen volt. Az viszont bonyolult kérdés, hogy vajon megfelelő döntés-e az FIA részéről, hogy év közben szigorítanak a szabályokon olyasvalami miatt, ami csak a csapatok egy részének okozott gondot. Fontos az egészség védelme, de erre én sem tudok megfelelő választ adni, mi lett volna és mi lenne a helyes megoldás ilyen helyzetben” – tette hozzá Rosberg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: