DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Max már három futammal a vége előtt nyerhet”

A korábbi Red Bull-pilóta, Mark Webber úgy látja, jelenleg mindenre van válasza egykori csapatának, Sergio Perez pedig hosszú távon nem jelent majd fenyegetést a holland címvédésére.

A 2022-es Formula-1-es évad eddig a Ferrari és a Red Bull párharcáról szól, ám míg a szezont egyértelműen a Scuderia kezdte jobb formában, az előző futamok hibái után az energiaitalosok ragadták magukhoz a kezdeményezést, és mostanra mind a konstruktőrök között, mind az egyéni tabellán Max Verstappen jelentős előnyre tett szert.

Éppen ezért látja úgy a Red Bull egykori többszörös futamgyőztes versenyzője, Mark Webber, hogy nem is fognak a riválisok fogást találni rajtuk, s így a holland akár idejekorán be is biztosíthatja a címvédését – minderről a Guardian hasábjain beszélt az ausztrál expilóta:

verstappen-redbull-kanada-f1



„A Red Bull a továbbiakban is dominálni fogja ezt a bajnokságot. Olyan autójuk van, amely bármilyen leszorítóerő mellett és bármely gumikeveréken nagyon jó. Mint egy teniszező, aki minden borításon jól játszik: a Red Bull bármire képes. Igazából mindenre van válaszuk pillanatnyilag, Max ezt három futammal a vége előtt megnyerheti.”

Webber azt is első kézből tudja, hogy a Red Bull kifejezetten jól szokott teljesíteni nyomás alatt is, élteti őket a kihívás, és stratégiailag is eléggé bátor a hozzáállásuk. Ami viszont a házon belüli kihívást jelenti, az idei évre egyértelműen szintet lépő és jelenleg a pontverseny második helyén tanyázó Sergio Perezt nem látja hosszú távon ellenfélnek Verstappen számára:

„Nagyon kedvelem Sergiót, de egy teljes szezon folyamán Max meg fogja találni a módját, hogy elkezdjen több pontot gyűjteni. Azerbajdzsában Max meggyőző győzelmet aratott a pályán, Kanadában pedig a hűvös-esős-trükkös körülmények között is egész hétvégén fenomenális volt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: