DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hakkinen szerint hihetetlen Alonso

A McLaren kétszeres világbajnoka szerint lenyűgöző az Alpine spanyoljának teljesítőképessége, figyelembe véve, hogy a szintén kétszer csúcsra jutó Alonso a finn záró szezonjában debütált.

Fernando Alonso a 2001-es Ausztrál Nagydíjon kezdte meg Formula-1-es karrierjét, abban az évben, amikor Hakkinen visszavonult a száguldó cirkusztól. Alonso ezt követően 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címeket szerzett a Renault volánja mögött, ezzel beérve a finn klasszist. 2018-ban a spanyol távozott a Formula-1-ből, majd 2021-ben az Alpine csapat színeiben tért vissza, sikerre éhesebben, mint valaha.

A 40 éves pilóta, aki a hungaroringi hétvége péntekén ünnepli születésnapját, lenyűgözte Hakkinent, aki szerint hihetetlen, hogy Alonso több, mint húsz évvel bemutatkozása után is képes ilyen magas szinten teljesíteni.



Fernando az utolsó szezonomban kezdett versenyezni a Formula-1-ben, úgyhogy hihetetlen látni az első sorban, több mint 20 évvel később!" – nyilatkozta Hakkinen az Unibetnek a Kanadai Nagydíj időmérő edzésére reagálva. Még mindig szeret az F1-ben versenyezni és képes volt kihozni a legtöbbet a szombati változó körülményekből, így megszerezve a második helyet a rajtrácson."

Hakkinen szerint elképesztő, hogy a 32-szeres futamgyőztes spanyol továbbra is képes fenntartani azt a mentális és fizikai állapotot, ami szükséges a Formula-1-hez. Hatalmas mentális és fizikai erő, valamint állóképesség szükséges ahhoz, hogy versenyképes maradj ezen a szinten, szóval nem kis teljesítmény Fernando részéről, hogy a pole-pozícióért harcol" – összegezte a finn.

Alonso az Azerbajdzsáni Nagydíj óta magáénak mondhatja a leghosszabb aktív karrier címét is, hiszen az első és utolsó teljesített futama között a Kanadai Nagydíjjal együtt 21 év, 3 hónap és 8 nap telt el. Ezt a rekordot az 1991 és 2012 között versenyző Michael Schumachertől vette át. A kétszeres világbajnok azonban csak a folytatással foglalkozik, a soron következő brit futamot a bajnokság tizedik helyéről várhatja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: