DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Brown: Remek a kapcsolatunk Ricciardóval

Elég nagy port kavart Zak Brown nyilatkozata, amiben nyíltan kritizálta pilótáját, ám most igyekezett tisztázni a dolgokat, A McLaren vezérigazgatója szerint nincsenek rosszban, csak őszinte volt.

Miután Zak Brown kijelentette, hogy a Monzában aratott futamgyőzelem kivételével Daniel Ricciardo nem hozza azt a szintet, amit elvárnak tőle a csapatnál, többen azt fejtegették, hogy az ausztrál versenyző szerződését akár idő előtt felbonthatják.

Bár erről csak találgatások vannak, az interjú után Ricciardo is reagált, most pedig Brown is elmagyarázta, miért nyilvánult meg ilyen módon a munkakapcsolatukról, és versenyzőjük teljesítményéről.



„Feltették a kérdést, én pedig egy őszinte választ adtam. Azt hiszem, Daniel is ugyanezt mondta. Azért vagyunk itt, hogy megpróbáljunk az élmezőnybe kerülni. Remek a kapcsolatunk, egyszerűen csak őszinte voltam. Daniel megmutatta, ahogy tavaly Monzában is, hogy amikor olyan autót adunk neki, ami illik a vezetési stílusához és van tempója, akkor ki fog menni, és megnyeri a versenyt. Szerintem egy olyan autóra van szükségünk, ami egy kicsit jobban teljesít és könnyebben használható, mert akkor ő is el tudja végezni majd a munkát” – idézte Brown szavait a PlanetF1.

A szakember úgy gondolja, ők is tehetnek arról, hogy Norris és Ricciardo nem úgy teljesít, amit sokan várnának.

„Volt néhány fantasztikus hétvégénk, mint Monza 2021-ben, aztán néhány kiábrándító hétvége, de visszatérve az autónkra, nem hiszem, hogy olyat adunk a versenyzőinknek, amely képes lenne arra, hogy rendszeresen az élen legyen. Keményen fogunk dolgozni, és gondoskodunk róla, hogy ez a jövőben is így legyen” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: