DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo dicséretnek vette Brown szavait

Zak Brown nyilvánosan kritizálta a McLaren ausztrál pilótáját, amikor a múlt hónapban kifejtette, hogy teljesítménye nem felelt meg az elvárásoknak. Daniel Ricciardo elmondta, hogy ezt körülbelül egy bóknak vette.

Daniel Ricciardo mindössze kétszer szerzett pontot ebben a szezonban, Ausztráliában és Azerbajdzsánban, míg a fiatalabb csapattársa, Lando Norris a legutóbbi nyolc versenyéből hat alkalommal is pontszerző volt. Az ausztrál idei teljesítményéről Zak Brown nemrégiben a következőket mondta a Sky Sportsnak: „A tavalyi monzai, és néhány idei versenyt leszámítva általában véve nem felelt meg az elvárásainknak, sem az ő, sem a mi részünkről. Szerintem csak annyit tehetünk, hogy tovább folytatjuk a kemény munkát csapatként, mindent beleadunk, és reméljük, hogy ami pillanatnyilag nem működik, az hamarosan fog” – mondta Brown.

Ricciardo, aki legutóbb a nyolcadik helyen zárt, most bevallotta, hogy Brown kritikáját egyfajta bóknak vette, a főnökétől, akinek elmondása szerint csak egy tehetséges versenyzőtől vár jó eredményeket.



„Tudom, hogy a csapat törődik velem, és ezért elvárják a képességeimhez mért jobb teljesítményt. Tisztában vagyok Zak megjegyzésével, és azzal, hogyan csináljam jobban. Körülbelül egy bóknak veszem, mert ő is hisz abban, hogy jobban teljesíthetek” – mondta Ricciardo a PA-nak nyilatkozva a kanadai hétvége előtt.

„Én vagyok önmagam legnagyobb kritikusa, és nem veszem a szívemre ezeket a dolgokat. Egy kis nyomás jót tesz” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: