DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Russell a pole reményében váltott slickre

Ha marad az intermediate gumikon, talán a második sorba kvalifikálja magát a negyedik helyett, de így is örül a Mercedes fiatal F1-es pilótája, hogy megpróbálkozott a száraz pályás abroncsokkal.

Remekül muzsikált George Russell a Formula-1-es Kanadai Nagydíj időmérő edzésén: a Q1-ben és a Q2-ben is rendre az élbolyban szerepelt, s a mindent eldöntő harmadik etap elején is úgy festett, hogy minimum a második rajtsorra esélyes lehet. A száradó pályát látva viszont a Mercedes versenyzője úgy döntött, bevállalja a slick gumikat, ami viszont téves választásnak bizonyult, hiszen a gyorsköre elején kicsúszott az első kombinációban.

russell-dppi-montreal-f1



A brit így végül a nyolcadik rajtkockába kvalifikálta magát vasárnapra, ám amikor felvetették neki az időmérő utáni interjúban, hogy bizonyára frusztrált a szombati nap alakulása miatt, így felelt Russell:

„Igazából egyáltalán nem. Ha intermediate gumikon maradok, akkor talán a harmadik-negyedik rajthelyre kvalifikálok. Ami oké, nem rossz eredmény, de ilyen helyzetekben lehetőségünk van esetleg nagyobbat dobni és a pole-ért menni. Tavaly Szocsiban ezt csináltuk a Williamsszel, s akkor a harmadik helyre kvalifikáltunk. Nem sokon múlt, hogy most is változzon a helyzet. Örülök, hogy rápróbáltunk, nyilván ez most nem adta ki.”

Arra a kérdésre, hogy milyen esélyekkel várja a vasárnapi futamot, amely várhatóan már újra száraz pályán fog zajlani, így válaszolt a mercedeses: „Talán kicsit nehéz lesz előzni, mert hiányzik egy kis egyenesbeli sebességünk. De jó a tempónk a körülöttünk lévő csapatokhoz képest, szóval remélhetőleg tudunk valamit csinálni a stratégiával, hogy a Haasok és Ocon elé kerüljünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: