DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Vettel nem zárta ki a visszavonulás lehetőségét

Egyelőre még gondolkozik a folytatáson Sebastian Vettel, aki továbbra sem döntött a jövőjét illetően. A német pilóta a nyári szünetben határozhat arról, milyen irányt vesz a karrierje.

Egyre több helyen pletykálják azt, hogy Sebastian Vettel hamarosan befejezheti F1-es pályafutását, amire több dolog is utalt a közelmúltban. Most maga a négyszeres világbajnok beszélt bővebben arról, milyen lehetőségek állnak előtte, és mit tervez a folytatásban.

„Élvezem az autó vezetését, de vannak más dolgok, amiket nem szeretek. Ennyi év után előjönnek a szokásos dolgok, amiket az elején nem értesz, mint például az utazás. Ez nagyon időigényes, és otthon vannak a gyerekeim és a családom, így ez egyenlő a tőlük való távolléttel. A jövőm az idei évtől és az előttem álló versenyektől függ. Még nem döntöttem. A nyár szokásosan azaz időszak, amikor elkezdünk erről beszélni, szóval majd meglátjuk, mi lesz” – mondta Vettel PA-nak nyilatkozva.



A Red Bull és a Ferrari kötelékében is jelentős sikereket elérő versenyző egyelőre még nem tudja, hogyan alakulnak majd a dolgok, főként, hogy kissé megrémíti a visszavonulás gondolata.

„Egész életemben autóversenyzéssel foglalkoztam, és ez biztonságot ad, már ami a mások által készített menetrendet illeti. Fogalmam sincs, hogy milyen lesz az élet a Formula-1 után, és azt hiszem, egyetlen sportoló sem tudja, milyen lesz az élete következő szakasza. Lehet, hogy bizonyos dolgok sorra kerülnek, de nem tudhatod. Nem várom, hogy holnap találok valamit, amiben igazán jó vagyok, mert már találtam valamit az életemben, és nehéz újra megtalálni. Elvégre hányszor lehet megnyerni a lottót?” – zárta gondolatait Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: