DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Tsunoda: Nem bízom az FIA-ban

Kifakadt a sportfelügyelők következetlenségei miatt az AlphaTauri japán versenyzője: szerinte egyes előírások futamról futamra változnak, s a versenyigazgatóknak is tapasztalatra van még szükségük.

A Formula-1-es Monacói Nagydíj után ismét rivaldafénybe kerültek a szabályok és azok értelmezései, miután a Red Bullok a Ferrari óvása ellenére megúszták büntetés nélkül, hogy a bokszból kijövet átlépték a vonalat. A magyarázat szerint hiába szerepelt Eduardo Freitas versenyigazgató jegyzeteiben, hogy a vonal egyik oldalán kell maradnia a kerekeknek, a télen megváltoztatott Nemzetközi Sportkódex értelmében már csak az számít szabálytalannak, ha a gumi teljes terjedelmében átlépi a vonalat, ha csak érinti, akkor nem – ezt végül Bakura tisztázták is.

Mindenesetre Yuki Tsunoda, aki tavaly Spielberg két szankciót is begyűjtött hasonló kihágásért, két hete pedig az egyik edzés után kapott megrovást feltartásért – a szezon során már a negyediket, azaz karnyújtásnyira van a rajthelybüntetéstől –, kissé kifakadt, amikor az Azerbajdzsáni Nagydíj csütörtöki napján tartott sajtóbeszélgetésen a Formula.hu jelenlétében a bokszutcai vonalakra vonatkozó előírások egyértelműsítéséről kérdezték:

tsunoda-alphatauri-baku-day0



„Nem bízom az FIA-ban. Minden egyes alkalommal elképesztően következetlenek. Már négy megrovásom van, s a legutóbbit Monacóban még mindig nem tudom, miért kaptam. Nem jó azzal példálózni, hogy más pilóták mit csináltak, de mások még rosszabb dolgokat csináltak, és még csak nem is vizsgálták őket, míg más versenyeken meg hirtelen beszigorítanak vagy ilyesmi. Például ha valaki átlépi a fehér vonalat, azt lehet, hogy néhány futamon büntetik. Ami engem illet, én maradni fogok annál, amit a szabály mond, ez a legbiztosabb, hogy ne kerüljek bajba. Szóval nem fogok úgy gondolkodni, hogy ’oké, Max és Checo Monacóban átléphette a vonalat, úgyhogy mi is megtehetjük’, mert ez szerintem minden alkalommal más.”

Tsunoda arra is rámutatott, hogy hozzáállásbeli változás érzékelhető, amióta Freitas és Niels Wittich felváltva tölti be a versenyigazgatói pozíciót, de az AlphaTauri japánja szerint volt olyan terület, amiben a tavalyi évadzáró botránya után elküldött Michael Masi rutinosabb volt:

„Teljesen más stílusú versenyigazgatók. Nem azt mondom, hogy csak negatív dolgok vannak, mert az például jó, hogy igyekeznek a legkövetkezetesebbek és legigazságosabbak lenni minden csapattal. Például a pálya határát jelző fehér vonalra vonatkozó előírás sokkal egyértelműbb. De sok dologban, például egy versenybalesetnél vagy a forgalom kezelésében szerintem Michael Masinak sokkal nagyobb tapasztalata volt. Több időre vagy tapasztalatra van szükség, hogy a megfelelő adatokkal jobb szabályok legyenek – addig pedig próbálok túlélni, hogy ne kapjak büntetést.”

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg egyébként Kevin Magnussen is: a Haas dán versenyzője szerint is időre van szükségük az új versenyigazgatóknak – ahogy abban is egyetértett Tsunodával, hogy nehezebb pontosan kibogarászni, mik is a szabályok: „Talán kicsit nehezebb jelenleg pontosan megérteni, mik is a szabályok. Szerintem a múltban következetesebbek voltak, mint most. Jó lenne, ha következetesen értelmeznék a szabályokat, akkor versenyzőként is könnyebb lenne megérteni őket. De ez van, annak is oka van, hogy új emberek érkezne az FIA-nál. Nem aggódom túlságosan emiatt: ez olyan, mint az időjárás, úgysem tudok rajta változtatni, csak meg kell birkózni vele.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: