DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Binotto: A hibák erősebbé tesznek minket

Csalódást jelent a Ferrari F1-es csapatfőnöke szerint, hogy zsinórban két biztosnak látszó győzelmet buktak el Charles Leclerc-ről, de úgy érzi, ez is része a tanulási és fejlődési folyamat része.

A verseny első fázisában úgy tűnt, hogy Charles Leclerc akár kényelmes győzelmet is arathat a pole-pozícióból indulva a Formula-1-es Monacói Nagydíjon, a felszáradó pályán azonban nagyon elrontotta a stratégiát a Ferrari, így végül a hazai pilóta a dobogóra sem tudott felállni. A Scuderia alaposan kielemezte, hogy mi is történt, Mattia Binotto csapatvezető pedig úgy gondolja, hogy a hibák csak még inkább erősebbé teszik az alakulatot:

binotto-monaco-ferrari



„Biztos vagyok benne, hogy az ilyen helyzetek erősebbé tesznek minket” – idézi szavait a Motorsport.com. „És tisztában vagyunk vele, hogy az csak egy tény, hogy versenyképes vagyunk – győzni egészen más feladat. Az egy újabb nehézségi szintet jelent. Úgy vélem, csapatként továbbra is fejlődünk és tanulunk, és ez talán még időt vesz igénybe.”

Leclerc sorozatban a második futamon bukott el egy első helyet, hiszen egy héttel korábban Barcelonában pedig műszaki hiba miatt kénytelen volt kiállni – mindennek köszönhetően pedig a korábbi vb-éllovas hátrányba került Max Verstappennel szemben az összetettben.

„Egyértelműen csalódást jelent, hogy ha tiéd a leggyorsabb autó, a pole-pozíciót is megszerzed, mégsem nyered meg a futamot” – mondta el Binotto. „Ami Spanyolországban történt, az egy teljesen más történet, megbízhatósági problémánk akadt, miközben egyértelműen vezettek a futamot. Itt úgy vélem, volt néhány körülmény, ami megnehezítette az életünket. Nem mérlegeltünk és döntöttünk túl jól, úgyhogy ez csalódás.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: