DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Perez hisz benne, hogy harcolhat a vb-címért

Tisztázták a barcelonai csapatutasítást a Red Bullnál – jelentette ki a mexikói pilóta Monacóban, aki szerint az energiaitalosok teljes támogatását élvezi abban, hogy ő is a győzelmekért küzdhessen.

A múlt hétvégi Spanyol Nagydíj során kétszer is arra kérték az eleinte kétkiállásos stratégián lévő Sergio Perezt, hogy álljon félre Max Verstappen útjából: egyszer még a verseny elején a holland kicsúszása után, majd a futam hajrájában, amikor a címvédő a harmadik bokszlátogatása után eleve sokkal gyorsabb és frissebb gumikon rohamozott. Perez akkor a rádión jelezte, hogy „nem volt fair”, amit a csapata kért tőle és beszélni szeretne a leintés után – Monacóban pedig elő is került a kérdés, hogy sor került-e erre a beszélgetésre:

„Igen, beszéltünk a futam után” – mondta el a mexikói a Formula.hu jelenlétében tartott pénteki sajtótájékoztatón. „A verseny során úgy éreztem, jobb esélyt is adhattunk volna a kétkiállásos stratégiának, hogy lássuk, működőképes-e vagy sem. A végére egyértelművé vált, hogy a három kiállás volt a nyerő. Mindkét fél egyetértett a dolgokban, továbblépünk. Nagyszerű a légkör a Red Bullnál, lendületben vagyunk, és végső soron a csapatnak ez egy remek eredmény volt. De azt is világossá tették, hogy a csapat teljes támogatását élvezem abban, hogy győzhessek.”

perez-redbull-monaco-day0



Perez később hangsúlyozta, hogy elsősorban azt nem érezte igazságosnak, hogy amikor ő érkezett meg frissebb gumikon a George Russell megelőzésével a DRS-gondjai miatt küszködő Verstappenre, a regnáló világbajnokot nem kérték meg, hogy álljon félre, hogy a mexikóinak jobb esélye legyen a manőverre, ezzel pedig értékes köröket veszített a páros mögöttük, ami kompromittálta a taktikáját:

„Nyilván amikor az autóban ülsz, csak bizonyos információkkal rendelkezel, a csapat látja át a nagyobb képet. Akkor úgy éreztem, jobb munkát végezhettünk volna különösen a második etap során a kétkiállásos taktika szempontjából. De egyértelmű volt, hogy a három kiállást kellett volna választani. Beszéltünk utána, és mindannyian egyetértettünk, hogy jobb esélyt is adhattunk volna mindkét stratégiának” – fogalmazott Perez.

Arra a kérdésre, hogy világossá tette-e a Red Bull a pilóta számára, hogy ő is harcolhat a győzelmekért vagy akár a világbajnoki címért, és nem csak Verstappen szárnysegédjének tartják, így válaszolt Perez: „Igen, ez eléggé világos. Nem kellett kimondaniuk, de eléggé egyértelmű. A garázs felém eső részén és a csapaton belül is nyilvánvaló ez. Máskülönben nem is lennék itt, szóval eléggé világos” – nyilatkozta magabiztosan a versenyző. Perez azt is elmondta: továbbra sem sietnek a szerződéshosszabbítással – némileg humorosan hozzá is tette, hogy eleve nem könnyű egy kontraktust kipréselni Helmut Markóból és Christian Hornerből, de nem is ez most a fő prioritás számukra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: