DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Magnussen: Balszerencse volt az ütközés

A Haas dán versenyzője immár Monacóban nyilatkozva elismerte, hogy az eset visszanézését követően megváltozott a véleménye a Lewis Hamiltonnal történt barcelonai incidens kapcsán.

Magnussen és Hamilton a Spanyol Nagydíj rajtját követően a 4-es kanyarban értek össze, amikor a dán a külső íven próbálta megelőzni a Mercedes hétszeres világbajnokát. Az esetet követően Magnussen azonnal Hamiltont okolta rádión, szerinte a brit nyitott a kormányszögön, ami ütközéshez vezetett. Később azonban elismerte, hogy szavai pusztán a pillanat hevében születtek.

A versenyt követő napokban Magnussen visszanézte az incidensről készült felvételeket, melyek alapján teljesen felmentette Hamiltont, és egyszerűen a balszerencsés körülmények számlájára írta a balesetet. 

magnussen-haas-barcelona-1



„Volt lehetőségem visszanézni az esetet, és most már másképp látom az egészet” – mondta a dán már Monacóban, a Formula.hu jelenlétében. „A pályán, az autóban ülve úgy éreztem, hogy nyitott a kormányszögön, de nem így történt, hanem egyszerűen alulkormányzottá vált az autója a Ferrari mögött. Nagyon közel voltunk egymáshoz, és nem hagytam neki elég helyet a hibázáshoz, szóval összeértünk. Balszerencsés helyzet volt.”

Magnussen ugyanakkor nem bánja, hogy az első körben próbált pozíciót szerezni, azt azonban igen, hogy nem egy picit később fordult be a 4-es kanyarba. „Bárcsak egy milliszekundummal később fordultam volna be” – kesergett a Haas versenyzője. „De ha egy ilyen jellegű kanyarban a külső íven akarsz előzni, akkor igyekszel olyan közel maradni a másikhoz, amennyire lehet, és nem túlcsúszni a poros ívre, szóval igyekeztem közel maradni hozzá. Sajnos azonban összeértünk. Elég balszerencsés helyzet volt, mert ha egy kicsit előrébb lettem volna, amikor ütközünk, akkor csak a kerekeink értek volna össze, és az egész teljesen másképp alakult volna. Így viszont az oldalát találtam el és defektet kaptam. Nagyon szerencsétlen szituáció volt, több helyet kellett volna hagynom.” 

Az eset következtében Magnussen és Hamilton is a mezőny végére esett vissza, a brit innen egészen az 5. helyre zárkózott fel, Magnussen viszont nem tudott előrébb jutni a 17. pozíciónál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: