DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Horner: A Mercedes visszatérhet a bajnokságba

Egyik ellenfelüket sem nézik le a Red Bull csapatánál Christian Horner szerint. Az osztrák istálló csapatfőnöke úgy véli, a Mercedes nagy lépést tett előre Barcelonában, így velük is számolni kell.

Komolyan szenvedett a pattogástól a Mercedes alakulata a szezon első futamain, ám a Spanyol Nagydíjra hozott új fejlesztések által jelentősen javult a tempójuk, és a pilóták is elégedettebbnek tűntek, mint korábban.

Erre felfigyeltek a Red Bullnál is, Christian Horner például úgy gondolja, a német márka a folytatásban egyre inkább tényezővé válik majd.

„Felkapaszkodnak a bajnokságban. Már az első futamtól kezdve mondtam, hogy nagyon-nagyon erős csapat, nagyon erősek a mélységben. Látható, hogy nagy lépést tettek előre, és ez egy pozitív hétvége volt számukra. Nem becsüljük le egyik riválisunkat sem, és szerintem a Ferrarinak borzalmas napja volt vasárnap, de a tempójuk megint nagyon komoly volt ezen a hétvégén, szóval úgy gondolom, hogy ez csak szorosabb lesz” – idézte Hornert a Motorsport Week.



 

A csapatfőnök szerint a háttérben zajló kemény munka meghozta a várt sikert, de nem lehetnek nyugodtak a pontversenyben kialakult előnyük ellenére sem.

„Ez nagyon keveset jelent. Úgy értem, néhány futammal ezelőtt 40 pont volt a lemaradásunk. A csapatok nagyon keményen dolgoztak, hogy feljebb kerüljenek. Az összes srác és lány a színfalak mögött. Ezért ment fel Jo Fleet, a HR-igazgatónk Spanyolországban, hogy átvegye a konstruktőri trófeát. Azok az emberek, akiket nem látsz, keményen dolgoznak a háttérben Milton Keynes-ben, hatalmas nyomás alatt, szóval ez az eredmény az ő kemény munkájuk bizonyítéka” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: