DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Szó sincs a Mercedes feltámadásáról Binotto szerint

A Ferrari csapatfőnöke számolgatott: a Mercedes hat-hét tizednyi hátránya megegyezik a Scuderia tavalyi lemaradásával. Christian Horner viszont arra hívja fel a figyelmet, milyen könnyű felzárkózni a pontversenyben.

A Mercedes végre megoldotta a W13 problémáit és felzárkózott az élmezőnyre barcelonai fejlesztései segítségével – ez volt a Spanyol Nagydíj egyik fő történetszála, miután George Russell egy darabig vezette a futamot, Lewis Hamilton pedig korai defektje után produkált óriási felzárkózást. Olajat öntött a tűzre Toto Wolff is, aki szerint a Mercedes a leggyorsabb autó volt vasárnap, sőt a bajnoki remények is újjáéledtek. Mattia Binotto azonban nem tenne elhamarkodott kijelentéseket:

„Gratuláció jár nekik, mert feljebb zárkóztak és javítottak az autójuk tempóján. Az időmérős körön hét tizedmásodperccel voltak lemaradva, ráadásul egy rövidebb pályán” – támasztotta alá álláspontját a számokkal a Ferrari csapatfőnöke a Skynak nyilatkozva. „A futamon 30 másodpercre, vagy még többre voltak a Red Bull-tól, Charles-hoz képest 40 másodperc is lett volna a hátrány. 40 másodperc, 66 kör, ez is hat-hét tized körönként. Ez még mindig tekintélyes hátrány, hasonló, mint a Ferrari tavalyi lemaradása.”



Binotto számolgatása ellenében a Red Bullnál inkább a precedensre támaszkodnak: Christian Horner arra emlékeztetett, Max Verstappen hatalmas pontlemaradást hozott be és alakított előnnyé három forduló alatt.

„A dolgok gyorsan át tudnak billenni. Ausztrália után azt hiszem, 40 pontos lemaradással jöttünk haza, pár versennyel később pedig hat ponttal vezetünk Monaco előtt” – idézi az Autosport Hornert. „Ez mutatja, hogy a Formula-1-ben milyen gyorsan változhatnak a dolgok. Ezért nem írnám le a Mercedest, tekintve, mennyi pont elérhető. Tudjuk, hogy a Ferrarinak nagyon gyors autója van, ez mutatja, milyen gyorsan fordulhatnak a dolgok.”

Horner az egyéni pontversenyre hivatkozott, de a konstruktőriben is hasonló őrségváltás történt. Jelenleg a Red Bull 195 pontjával vezeti az összetettet, a Ferrarinak 169 egysége van, a harmadik Mercedes pedig 120 ponttal rendelkezik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: