Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. augusztus 11. csütörtök
F1

Bottas peches, mégis remek versenye

Nyolc újabb friss, ropogós ponttal gazdagodott az Alfa Romeo és Valtteri Bottas Barcelonában, de ebből még jobb eredmény is kisülhetett volna. Az Alfa új fejlesztései remekül beváltak, Monacóban is sokat várnak.

Valtteri Bottas egy ideig a harmadik helyen autózott a Spanyol Nagydíjon, a negyedik pozíció azonban feltétlenül elérhetőnek tűnt a verseny derekán. A rosszul megválasztott stratégia miatt azonban a végén a kopott közepes keverékeken nem volt esélye sem Hamilton, sem Sainz ellen érdemben védekezni.

A hatodik helyezés így is nagyon szép, összességében nagyon elégedett a finn és csapata is. „Rengeteg pozitívumot hozott ez a spanyolországi hétvége, sok értékes pontot szereztünk a futamon. A futam során kiemelkedően jó volt a tempónk, jó érzés volt, hogy még az erősorrendben előttünk álló nagycsapatokkal is csatázhattunk” – mondta el a verseny után Valtteri Bottas.

Bottas és csapata mellélőtt a stratégiával, de így is hatodik lett


„Láthattuk, hogy a fejlesztéseink, amiket erre a versenyhétvégére időzítettünk, remekül működtek, nagyot léptünk előre. A hajrában úgy döntöttünk, hogy agresszív, kockázatos stratégiát választunk azzal, hogy csak két kerékcserét iktattunk be, a többiek átálltak a három cserére. Sajnos nem jött be a kockázatvállalásunk, a közepes keverék sokkal rövidebb ideig bírta jó tempóval, mint amire számítottunk.”

„Emiatt a futam végén már nagyon szenvedtem, de így is sikerült kitűnő eredménnyel zárni Barcelonában. Már most alig várom Monacót, új versenyautónk valószínűleg kiemelkedően jól fog teljesíteni azon a pályán” – tette hozzá Bottas.

Frederic Vasseur csapatfőnök kiemelte, hogy Bottas valóban elképesztően jól vezetett Barcelonában, a végén a kopott gumik megbosszulták magukat és nem tudott védekezni a Ferrari és a Mercedes ellen, de így is elégedettek a csapatnál az újabb nyolc megszerzett pontnak. Minden pályán hasonló esélye lehet az Alfa Romeónak a pontszerzésre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: