DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Red Bull: Fel fognak forrni az indulatok

Bár eddig békés mederben zajlik a vb-küzdelem a Ferrarival, Christian Horner csapatvezető szerint elkerülhetetlen, hogy egy ponton feszültté váljon a helyzet a két rivális élcsapat között.

Címvédőként vágott neki Max Verstappen a 2022-es Formula-1-es szezonnak a Red Bull-lal, idén azonban új ellenfelet kapott a holland és csapata: míg tavaly Lewis Hamilton és a Mercedes ellen vívtak késhegyre menő küzdelmet, addig most Charles Leclerc és a Ferrari jelenti a fő kihívást – sőt, a monacói és a Scuderia vezeti is a világbajnoki tabellákat öt futam elteltével.

Sokak szerint feltűnő, hogy míg az előző esztendőben több ütközést és pályán kívüli csörtét is láthattunk a címért harcoló riválisok között, idén egyelőre békés a csata. Christian Horner Red Bull-főnök szerint is fontos különbség ez, de azt is hozzátette, hogy ez aligha marad így az évad végéig:

verstappen-leclerc-redbull-2022-f1_1



„Tavaly rengeteg szurkálódás volt, sok minden történt a pályán és azon kívül is, míg idén, úgy tűnik, jobban arra koncentrálunk, ami a pályán zajlik” – nyilatkozta a PlanetF1.com által idézett Horner még a Miami Nagydíj előtt. „És szerintem eddig nagyszerű volt a verseny Charles és Max között, az első négy futam fantasztikus volt.”

„Ha ez így folytatódik a szezon során, elkerülhetetlen, hogy egy ponton felforrjanak az indulatok, ahogy egyre kiélezettebbé válik a helyzet és nagyobbá válik a tét az idény második felében. De egyértelmű, hogy eddig tiszteletteljes versenyzés láthattunk – kemény, de fair versenyzést.”

Ebbe a versenybe egyelőre nem tud beszállni a pattogás miatti gondjaival küzdő Mercedes – igaz, Miamiban a pénteki edzéseken volt egy kisebb fellángolásuk. Horner szerint előbb-utóbb a konstruktőri világbajnok alakulat is össze fogja szedni magát: „Úgy gondolom, elég hamar azt fogjuk látni, hogy a Mercedes is csatlakozik a bulihoz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: