DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Perez a megbízhatóság miatt aggódik

A Red Bull csapatának keményebben kell dolgozni a technikai gondokon Sergio Perez szerint. A mexikói pilóta ismét saját hibáján kívül bukott időt, ezért úgy véli, sok dolguk lesz még a folytatásban.

Bár a dobogóra is jó esélye volt, végül meg kellett elégednie a negyedik pozícióval Sergio Pereznek, akit egy meghibásodott szenzor hátráltatott a Miami Nagydíjon. Az energiaitalosok versenyzője ugyan sikeresen célba ért, de rettentően frusztrálja, hogy nem találnak megoldást a problémáikra.

„Szerintem egy szenzor hibásodott meg. A verseny során minden jól működött, de aztán, amikor a szenzorproblémánk volt, két kör alatt körülbelül hét másodpercet vesztettünk, és elég rosszul alakult a futam. Utána már nem volt ugyanolyan, túl sok időt vesztettem, az egyenesekben pedig 10 km/h-val voltam lassabb” – mondta Perez a RacingNews365 számára.



A 32 esztendős pilóta úgy gondolja, normális esetben még a győzelem sem lett volna elérhetetlen a számára, így különösen kár, hogy gondjai akadtak.

„Egy normál motorral lett volna esélyem. Sajnos még DRS által sem tudtam Carlos közelébe kerülni, az egyenesben ugyanis elég nagy volt a lemaradásom. Nagyon keményen nyomtam, hogy a kanyarokban a közelében maradjak, de így a gumik túlmelegedtek, szóval amint volt egy kis lehetőségem, rögtön belevágtam. Túl piszkos volt a külső ív, az egyenesekben pedig túlzottan lemaradtam, ezért egyszerűen nem tudtam közel kerülni hozzá” – folytatta.

A Red Bull idén már nem először szembesül valamilyen technikai gonddal, a szezonnyitón például mindkét versenyzőjük kiesett az utolsó körökben, ami elég aggasztó a jövőre nézve. Perez szerint keményen kell dolgozniuk ezen.

„Továbbra is keményen kell dolgoznunk, mert minden alkalommal különböző problémákat találunk. Szerencsére sikerült befejeznünk a versenyt, de azt hiszem, egy ponton nagyon közel volt a vége. Jó, hogy ezt az eredményt elértük, és hogy be tudtuk fejezni a versenyt” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: