DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Marko: Nyomás alatt hibáznak a ferrarisok

A Red Bull F1-es tanácsadója szerint ennek láthattuk a jelét Imolában is Leclerc-en és Sainzon. A szakember úgy véli: a műszaki hibás kiesések nélkül Verstappen könnyedén vezetné a bajnokságot.

Két héttel korábban Ausztráliában még foghatatlannak tűnt a Ferrari, a Formula-1-es Emilia-Romagna-i Nagydíjon mégis a Red Bull produkált szinte tökéletes hétvégét: Max Verstappen a pole-t, a sprintet és a futamot is behúzta, utóbbin ráadásul kettős győzelmet arattak. Ami pedig a bónuszt jelentette számukra, hogy Carlos Sainz már a verseny elején kiesett, a vb-éllovas Charles Leclerc pedig a hajrában dobott el egy biztosnak tűnő dobogót és jött be helyette a hatodik pozícióban.

leclerc-imola-boksz-orrkupcsere-dppi



Egyelőre ez a két csapat emelkedik ki a mezőnyből, s ahogy sokan elmondták, a fejlesztések jelenthetik majd a mérleg nyelvét a szezon folyamán. Amikor Helmut Markótól, a Red Bull tanácsadójától azt kérdezték, hogy tart-e attól, hogy a Ferrari ezen a téren lelépi őket, így felelt a Sky Sports Newsnak:

„Nem gondolom” – nyilatkozta Marko, aki inkább egy másik jelenségre mutatott rá: „Amit pedig láthattunk, hogy amennyiben igazi nyomást helyezünk rájuk, akkor hibákat követnek el. Láthattuk: Leclerc kétszer megforgott pénteken, Sainz is, aztán Leclerc újra.”

A szakember ismét hangsúlyozta: ellentétben a Mercedesszel vívott tavalyi vb-küzdelemmel, ez a harc egyelőre barátságos mederben folyik és megmaradt a sport szintjén. Marko viszont arra is utalt, hogy az idény eleji megbízhatósági problémák nélkül Verstappen vezethetné is a vb-tabellát: „A kiesései nélkül könnyedén az élen lenne. De annyi futam van még hátra, hogy a legfontosabb, hogy tudjuk, erős csomagunk van, úgyhogy izgalmas lesz a bajnokság. Remélhetőleg ez nem fog eltartani az utolsó versenyig, mint tavaly!”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: