DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Verstappen: Ez a kettős győzelem nagyon megérdemelt

Max Verstappen jött, látott és győzött Imolában – bár a közönség feltehetőleg a két Ferrarit várta a pódiumra, az ifjú holland világbajnok minden pontot bezsebelt, amit csak lehetett.

„Ez egy nagyon szép vasárnap volt!” – jegyezte meg szerényen a csapatrádióban Max Verstappen, miután őt intette le elsőként a kockás zászló a Ferrari egyik hazai pályáján. Az ifjú hollandnak ez volt idei második győzelme, de ezúttal mindent vitt. Amellett ugyanis, hogy ő lett a futamgyőztes, a pénteki időmérőt, a sprintkvalifikációt, a leggyorsabb körért járó egy pontot, valamint A nap versenyője címet is megnyerte.

A Red Bull elégedett lehet a csapat e hétvégén nyújtott teljesményével, ugyanis a holland mellett csapattársa, Sergio Perez is helyet foglalhatott a pódiumon, méghozzá annak második fokán. Kívülről könnyűnek tűnő hétvégéből hozták ki ezúttal közös erővel a legtöbbet, ezáltal pedig sikerült mind a konstruktőri bajnokságban, mind egyéniben megközelíteniük a Ferrarit.



„Mindig nehéz elérni egy ilyen eredményt. Tegnap és tegnapelőtt erősek voltunk, ezért úgy tűnt, erősek lehetünk a hétvégén. Ma azonban ebben nem lehettünk biztosak az időjárás miatt. Csapatként azonban mindent jól csináltunk, ez a kettős győzelem nagyon megérdemelt” – kezdve a leintést követően a futamgyőztes.

Elárulta, bár kívülről talán simának tűnt a győzelem, a rajt igenis fontos volt, azt követően pedig jól kellett megítélniük a körülményeket. „Figyelnünk kellett a körülményekre, hogy mikor váltsunk át slickekre, valamint hogy a kivezető körön ne hibázzunk. Az élen továbbá nekünk kellett diktálni a tempót, és ez eleinte nehéz volt, de sikerült mindent jól menedzselnünk” – tette hozzá Verstappen.

A Red Bull ezzel a hétvégével úgy tűnik, révbe ért: a maximumot hozták, a maximumot vitték, a jutalmuk pedig a jelentős felzárkózás.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: