DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
F1

Sainz: Meglepett az autó, hibáztam

Autótöréssel ért véget a Ferrari spanyoljának időmérője Imolában: a pilóta elismerte a hibáját, de bízik benne, hogy a sprint és a vasárnapi nagydíj elegendő lesz rá, hogy felzárkózzon.

Hiába a szerződéshosszabbítás, az Emilia-Romagna-i Nagydíj hétvégéje sem indult jól Carlos Sainz számára: ugyan gyorsnak tűnt a szabadedzésen és az időmérő első szakaszában, a Q2-ben még száraz pályán hibázott és a falba állította a Ferrariját. Emiatt csak a tizedik helyről várhatja majd a szombati sprint rajtját – minderről így nyilatkozott a helyszínen a spanyol:

sainz-crash-imola-2



„Nagyon frusztráló. A cél az volt, hogy egy alap kört fussunk tudva azt, hogy jön az eső. Tudtam, hogy egész edzés alatt első-második helyen voltam, nem is nyomtam igazán” – magyarázta Sainz. „Az autó meglepett abban a kanyarban és elvesztettem. Elég egyértelmű volt, hogy rendkívül nehezek voltak a körülmények, és elkövettem egy vezetői hibát, ami elég sokba fog nekem kerülni a hétvégén. De pozitívan gondolkodom: legalább itt lesz a sprint és a futam, hogy felzárkózzak.”

Arra a kérdésre, hogy mekkora a sérülés a Ferrariján, így felelt a pilóta: „Rosszul nézett ki, nyilván eltaláltam a falat. Nem lesz könnyű dolga a srácoknak éjszaka, bocsánatot kérek tőlük, hogy extra munkát adtam nekik, de most már a holnapi napra koncentrálunk.”

Sainz ugyanakkor bizakodva tekint a szombati és a vasárnapi folytatás elé: „Az a célunk, hogy előretörjünk és szép pontokat szerezzünk. Még nincs vége a hétvégének, ez még csak péntek volt, így bőven van még idő. De persze rosszul jött, hiszen simán bejutottunk volna a Q3-ba, de a vizes pályán sosem tudhatjuk, mi fog történni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: