DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Leclerc forgott és az élen nyitott Imolában

Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Emilia-Romagnai-i Nagydíj első szabadedzésén. Az egyórás gyakorlás végig hűvös és esős körülmények között zajlott péntek délután.

Az Imolában rendezett versenyhétvége az idei első, melyen sprintfutamot rendeznek, így ennek értelmében mindössze egy szabadedzést rendeztek a késő délutáni időmérő edzés előtt. A szokottnál rövidebb idő miatt jóval nagyobb jelentősége volt ennek a gyakorlásnak mint általában, de a vizes aszfalt sem segítette a csapatok helyzetét.

Noha az egyre erősödő eső délelőtt már az utánpótlás sorozatok menetrendjébe is beleszólt, az első szabadedzés a tervezett időben, 13:30-kor vehette kezdetét, ám az időjárás továbbra sem volt igazán kegyes a résztvevőkhöz, emiatt a pilóták pedig rengeteget hibáztak. Az első 20 percben a többség már a felvezető körén is kicsúszott, és féltávig nem sokat javult a helyzet.

A versenyzők tehát jelentős kihívással néztek szembe, túl nagy kockázatot azonban senki sem vállalt, így a nehéz körülmények ellenére mindenki megúszta nagyobb baleset nélkül. Az edzés nagyrészében a Ferrari és Red Bull pilótái tűntek a leggyorsabbnak, Charles Leclerc, Carlos Sainz, Max Verstappen és Sergio Perez többször is váltották egymást az élen, míg mögöttük az AlphaTauri párosa, Kevin Magnussen és Fernando Alonso is egészen jó tempót mentek.



Az utolsó félórába lépve, a csapadék intenzitása is csökkent, és a pálya állapota is jobbá vált, melynek első jele Sebastian Vettel köre volt az intermediate gumikon, amivel a negyedik helyre ugrott fel a német pilóta. Ezen felbátorodva később aztán többen is megpróbálkoztak az intereken, így a legjobb tíz addigi sorrendje is átrendeződött a leintésig.

Az utolsó percekben jóval nagyobb lett a forgalom a pályán, aki tehette, megpróbált időt javítani, és úgy tűnt, a szabadedzésnek egy piros zászló vethet véget, miután Lando Norris rövid időre a sóderágyban ragadt. Mindez nem tartott sokáig, így a mezőny tagjainak még lehetősége volt kijönni a maradék három percben, de jelentős változás már nem történt. A legcsalódottabb Valtteri Bottas lehetett, aki zárókörén neki koccant a falnak, de nem sérült meg komolyabban az autója.

A végén Charles Leclerc lett a leggyorsabb, bő nyolc tizeddel megelőzve a csapattársát, és több mint egy másodpercet adva Verstappennek. A címvédő mögött Magnussen, Schumacher, Perez, Alonso, Vettel, Tsunoda és Russell zárták az első tízet.

A folytatás az időmérő edzéssel 17:00-kor.

Eredmények:

 

  Versenyző Csapat Idő Különbség 
1. Charles Leclerc Ferrari 1:29.402   
2. Carlos Sainz Ferrari 1:30.279  0.877 
3. Max Verstappen Red Bull Racing RBPT 1:30.867 1.465
4. Kevin Magnussen Haas Ferrari 1:32.439  3.037 
5. Mick Schumacher Haas Ferrari 1:32.988 3.586 
6. Sergio Perez Red Bull Racing RBPT 1:33.012  3.610 
7. Fernando Alonso Alpine Renault 1:33.160  3.758 
8. Sebastian Vettel Aston Martin Aramco Mercedes 1:33.365  3.963 
9. Yuki Tsunoda AlphaTauri RBPT 1:33.611  4.209 
10. George Russell Mercedes 1:34.262  4.860 
11. Valtteri Bottas Alfa Romeo Ferrari 1:34.615   5.213 
12. Pierre Gasly AlphaTauri RBPT 1:35.104 5.702 
13. Esteban Ocon  Alpine Renault 1:35.420 6.018 
14. Lando Norris McLaren Mercedes 1:35.502 6.100 
15. Daniel Ricciardo  McLaren Mercedes 1:35.625 6.223 
16. Lance Stroll Aston Martin Aramco Mercedes 1:36.033   6.631 
17. Alexander Albon Williams Mercedes 1:36.461 7.059 
18. Lewis Hamilton Mercedes 1:36.464  7.062 
19. Guanyu Zhou Alfa Romeo Ferrari 1:37.450 8.048 
20. Nicholas Latifi Williams Mercedes 1:39.698  10.296  

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: