DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Bottas is pipa Strollra, aki az eltiltás közelében jár

Újabb értékes pontokat gyűjtött az Alfa Romeónak Valtteri Bottas, de versenye finoman szólva sem volt sétagalopp. Többször is összeakadt Lance Stroll-lal, aki egy leszorítással is kiszúrt vele.

Bár „csak” egyszer büntették meg az ezen a hétvégén terített betlinek mutatkozó kanadait, Valtteri Bottasszal szembeni előzési manővere is neccesnek tűnt a pályáról való kiszorítás miatt. A tapasztalt finn azonban nem esett kétségbe, nem sokkal később sikerült megelőznie és végül egészen a nyolcadik helyig előrelépdelnie.

Ezzel a Bahreini Nagydíj után másodszor is erős pontszerzőként zárt Bottas, aki úgy tűnik, egészen jól összeszokott az Alfa Romeóval, a versenytempóban kifejezetten erősnek tűnik a páros.

„Az egész futam során, a rajttól a célig nyomtam neki, ahogy a csövön kifért. A verseny legelején veszítettem néhány pozíciót, utána azokat szép sorban sikerült visszaszereznem, rengeteg csatában benne voltam az Ausztrál Nagydíjon” – ecsetelte véleményét a leintés után Valtteri Bottas.

Bottas szerint nem így kellene versenyezni, ahogy Stroll tette


„Jó versenyem volt, megfelelő stratégiát is választottunk, bár a biztonsági autó visszavonásánál nem volt éppen szerencsém, pedig gyanítottuk, mikor lesz zöld jelzés. A komoly csata Lance Stroll ellen? Nagyon megnehezítette a dolgomat azzal, hogy többször is cikázott előttem, ilyenkor az ember nem tudja eldönteni, melyik oldalról biztonságos támadnia. Szerintem Lance manőverei már átléptek egy határt.”

„Amikor pedig az újraindítás pillanatában bevetődött mellém, egyértelműen leszorított a pályáról. Nem hiszem, hogy így kellene versenyeznünk. Most is meg vagyok lepődve, hogy ezt megúszhatta a versenybíráknál. Nekem elég komoly időveszteséget okozott, ez egészen biztos. Talán Esteban Ocon elérhető lett volna, ha nincs ez az incidens. De így is elégedett vagyok, négy pontot szerezni nagyon is jó dolog” – tette hozzá Bottas.

Stroll egyébként végül a 12. helyen végzett, nem szerzett pontot. Büntetőpontot viszont igen, egy újabbat írtak jóvá a számlájára, már csak három büntetőpontnyira van az automatikus eltiltástól, tehát jobb lesz vigyáznia a fiatal kanadainak, aki ezen a hétvégén nagyon nem találta a jó formáját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: