DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 1. szombat
F1

Alonso csalódott: A pole-ért harcoltam

Egész hétvégén fantasztikusan teljesített az Alpine, Fernando Alonso pedig saját elmondása szerint akár a pole-pozícióért is harcban lehetett volna, ha nincs a meghibásodásból adódó baleset.

Az Alpine lehetett volna az Ausztrál Nagydíj hétvégéjének meglepetéscsapata, hiszen Esteban Ocon és Fernando Alonso is kiváló tempót mutatott már az első pénteki szabadedzéstől kezdve Melbourne-ben, a spanyol pedig a Q3-ban egy lila középső szektorral haladt a cél felé, amikor egyszer csak meghibásodott az Alpine, és a kétszeres világbajnok a gumifalhoz csapta az autót.

„Nem tudom még, mi történt pontosan, de valami hidraulikus probléma üthette fel a fejét, mert nem tudtam sebességet váltani, a kormány pedig nagyon keménnyé vált, szóval elment a szervó is” – ecsetelte a spanyol az időmérő után.



„Nem tudom, hogy a pole-pozícióért harcban lehettünk volna vagy sem, de az első három hely valamelyike mindenképpen látótávolságon belül volt számunkra, ráadásul volt két szett új lágy gumink is, amiket megspóroltunk a Q1-ben és a Q2-ben, szóval eléggé frusztrál ami történt.”

A nagyszerűen vezető Alonso nem rejtette véka alá csalódottságát: „Nem tudom, kell-e esetleg olyan alkatrészt cserélni, ami miatt esetleg a bokszból kell majd indulnom, de jelen pillanatban egyáltalán nem is érdekel. Évek óta a legjobb időmérőm volt, a pole-ért voltam harcban, de most már ami lesz, az lesz...”

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: