DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Leclerc: Nem tudom, elég-e a formám a vb-hez

Elégedett a szezonkezdetével a Ferrari világbajnoki éllovas pilótája, de szerinte még korai arról beszélni, hogy ez elegendő lehet-e a végső sikerhez: úgy véli, a fejlesztések jelentik idén a kulcsot.

Nagyon erősen kezdte a 2022-es Formula-1-es szezont a Ferrari és különösen Charles Leclerc: a bahreini nyitányon a pole-pozíció és a győzelem is az övé lett, és Szaúd-Arábiában is csak az utolsó körökben bukta el a győzelmet, így két forduló elteltével a monacói vezeti a világbajnoki pontversenyt. A fiatal pilóta érthető módon nem csalódott az eddigiekkel:

leclerc-ferrari-dzsidda-1



„Egyértelműen nagyon elégedett vagyok a szezonkezdettel, remekül dolgozunk együtt a csapattal és nagyon jól felkészültünk az első versenyre” – mondta el még a dzsiddai verseny után Leclerc, akit a MotorsportWeek.com idéz. „Általánosságban jól érzem magam, de nyilvánvalóan még többre kell számítani. Nem is igazán a teljesítménnyel vagyok elégedett, hanem azzal, hogy pontosan tudom, hol kell még dolgoznom és javulnom, hogy jobb teljesítményt nyújthassak.”

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke nemrég arról beszélt, hogy szerinte Leclerc készen áll arra, hogy a vb-címért harcoljon, s ez nem is érte őt meglepetésként. Maga a versenyző ugyanakkor egyelőre óvatosan fogalmazott a végső esélyeivel kapcsolatban:

„Elégedett vagyok, de hogy a formám elegendő lesz-e ahhoz, hogy megnyerjem a világbajnokságot vagy sem, azt nem tudom. Még az idény nagyon korai szakaszában járunk, de fogalmazzunk úgy, hogy ez egy jó szezonkezdet. Ahogy azt már sokszor elmondtam, a fejlesztések jelentik majd a kulcsot, és nekünk, versenyzőknek a lehető legjobban segítenünk kell a csapatot, hogy fenntartsuk ezt a versenyképességet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: